Infostart.hu
eur:
381.26
usd:
321.45
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: pexels.com

Aki beteg, maradjon otthon – hivatalosan is itt az influenzajárvány

Elkezdődött az influenzajárvány, elsősorban a kisgyermekek veszélyeztetettek – mondta az InfoRádiónak Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.

A negyedik naptári hétre vonatkozó adatok azt mutatják, hogy Magyarországon

megkezdődött az influenza járványos terjedése.

Január 20-26. között 17 500 fő (100 ezer lakosra vetítve 179 fő) kereste föl háziorvosát influenzaszerű tűnetekkel, ez pedig bőven meghaladja azt a számot, vagyis a 14 ezer főt, amely esetében Magyarországon járványról lehet már beszélni – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az InfoRádióval.

Miután hasonló vírustörzsek vannak jelen mint a korábbi években, így lassabb a terjedés. Az elmúlt héthez viszonyítva például mintegy 40 százalékkal emelkedett a betegek száma, amely nem tekinthető jelentősnek. Egy komolyabb járványnál két–két és félszeres is lehet a növekedés egyik hétről a másikra – mondta Molnár Zsuzsanna. Továbbra is az látható, hogy

az influenza A, ebből is az úgynevezett H1N1 pandémiás vírus – amely jelen van már egy évtizede – dominál jelenleg hazánkban.

A korcsoportos morbiditás szempontjából a 3-5 évesek, tehát az óvodások, valamint az általános iskolások között történik a legtöbb megbetegedés, ahogyan az a H1N1 esetében megszokott, ellenben, amikor a H3N2 vírus a meghatározó, amely jellemzően az idősebbeknél okoz megbetegedést és szövődményeket – jegyezte meg a járványügyi szakértő.

Jelenleg az ország egyes területei között viszont nagyon nagy különbségek figyelhetők meg: a dobogón Pest-, Győr-Moson-Sopron megye és Budapest állnak. A fővárosban 100 ezer főre vetítve ez 240 főt jelent. Az influenzától legkevésbé érintett megyék Csongrád, Somogy és Tolna.

Természetesen az egészségügyi intézmények vezetői is figyelemmel kísérik a heti jelentést, amely alapján saját hatáskörben bármikor dönthetnek a látogatási tilalom elrendeléséről, ahogyan a fővárosban és további öt megyében már van is rá példa. A Nemzeti Népegészségügyi Központ ezért azt javasolja a hozzátartozóknak, hogy az adott egészségügyi intézmény honlapján tájékozódjanak, mert először ott fog megjelenni a beteglátogatásra vonatkozó információ.

Molnár Zsuzsanna végezetül kiemelte: aki beteg, maradjon otthon.

Akinek láza van, köhög és gyenge, annak a legjobb az ágynyugalom és a folyadékpótlás,

így ráadásul nem fertőzi meg a többi embert maga körül. Aki pedig egészséges, az az általános higiéniai szabályok betartásával tud nagyon sokat segíteni a különböző fertőzések elkerülése érdekében. A szappanos, meleg vizes kézmosás mellett

mindenki számára illő a köhögési és tüsszögési etikett betartása,

ahogyan célszerű kerülni a megszokott üdvözlési formákat, mint a kézfogás és puszilkodás a járvány időszakában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Bekezdett a forint

Bekezdett a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az ebből következő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ami arra utalt, hogy a rövid távú pozicionálás és a kockázatérzékelés gyors megváltozása azonnal képes volt új irányt szabni az árfolyamnak. A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×