Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Megvan, ki kapja Gréczy Zsolt mandátumát

Varga Zoltán váltja az Országgyűlésben a mandátumáról 2019. december 31-i hatállyal lemondó Gréczy Zsoltot - közölte a Demokratikus Koalíció elnökségének pénteki döntését a párt kommunikációs igazgatója.

Az 57 éves politikus Debrecenben született, politológusként végzett a Miskolci Egyetemen, két felnőtt lány édesapja - ismertette Wirsching Viktória a leendő képviselő életrajzát. Elmondása szerint Varga Zoltán hosszú évek óta részt vesz a helyi közéletben és politikában, 2006 óta a debreceni közgyűlés ellenzéki képviselője. A Demokratikus Koalíció színeiben 2014 óta politizál.

Wirsching Viktória arra is kitért, hogy a mandátumáról lemondott Gréczy Zsolt munkájával továbbra is segíti a Demokratikus Koalíciót, hogy "az orbáni rendszer leváltása után mielőbb visszaállíthassuk a köztársaságot és a jogállamiságot Magyarországon".

Gréczy Zsolt tavaly decmeber 20-án jelentette be, hogy lemond parlamenti mandátumáról, miután intim tartalmú képeinek jelentek meg róla.

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×