Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Mátrai Erőmű Visonta közelében 2019. augusztus 21-én készült légi fotón.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Palkovics László elárulta, milyen tervei vannak az államnak a Mátrai Erőművel

Megvásárolja és „kizöldíti” az állam a Mátrai Erőművet. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a 30 ezer ember megélhetését és a magyarországi energiaellátás 17 százalékát biztosító létesítmény 2029-re karbonsemleges lesz - mondta egy háttérbeszélgetésen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az ellenzék hónapok óta követeli a lignitalapú erőmű bezárását a magas szén-dioxid kibocsátás miatt.

Már tavasszal az állam tulajdonába kerülhet a Mátrai Erőmű - mondta el a miniszter, de azt nem árulta el, hogy mennyiért, hiszen erről még tárgyalnak az Opus Globallal. Palkovics László hangsúlyozta, hogy a létesítmény a magyarországi áramellátás 17 százalékát adja, 2100 dolgozót foglalkoztat, de közvetve 30 ezer ember megélhetését biztosítja, és olyan széntartalékot használ, amely más energiahordozók hiányában 100 évre biztosíthatná Magyarország áramellátását.

Egy energiahordozónk van, 8,5-8,6 milliárd tonna kibányászható szénvagyonnal rendelkezik az ország. Ebből a Mátrához 2,6 milliárd tartozik. Nem akarunk szenet égetni a jelenlegi technológiai feltételek mellett, de stratégia szempontból fontos, hogy megőrizzük annak a lehetőségét, hogy valamit tegyünk, ha úgy alakul, hogy nem jön olaj, gáz vagy nem kapunk fűtőelemet – fejtette ki Palkovics László.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elkészítette az erőmű átalakításának tervét - tette hozzá a tárcavezető. A tervek szerint 2029-től

  • lignit helyett gázt használnak,
  • napelemparkot működtetnek és hulladékot égetnek majd el a létesítményben,
  • az áramtárolásra pedig bevezetnek egy akkumulátoros, illetve egy zöld hidrogén nevű technológiát.

Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország teljesítse az Európai Uniónak tett vállalását, és 2050-re karbonsemlegessé tegye az energiaiparát - jelentette ki Palkovics László.

Az átalakítás pontos költségei a miniszter szerint még nem ismertek, de mindenképpen százmilliárdokba kerül majd, aminek kifizetéséhez uniós pályázatokat is igénybe vesznek. A „kizöldítés” miatt egyetlen ember sem veszti el a munkahelyét és az áram sem lesz drágább - ígéri Palkovics László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×