Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
315.88
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nemsokára újabb kisvasúton lehet utazni

Miután majd‘ ötven évig nem fejlesztették, 2009-re jócskán megérett az idő a Nyírvidéki Kisvasút bezárására. A hivatalos megfogalmazás szerint csupán ideiglenesen szünetel a forgalom - s mostanra kiderült, újraindulhatnak a szerelvények.

Az "ideiglenességnek" megfelelően egészen tavalyig évente többször indultak Balsa és Dombrád irányába a pályafenntartás vonatai. Úgy tűnik, nem hiába: az augusztus elsejei Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a következő három évben 12,6 milliárd forint áll rendelkezésre 18 kisvasút pályájának, járműveinek tervezésére és felújítására, a listán szerepel a Nyíregyháza–Sóstó szakasz felújításának tervezése is - írta a szon.hu.

„A Nyírvidéki Kisvasút gyomirtását az állomások területén közúti járművekkel elvégezték, a mozdony karbantartás alatt áll, várhatóan tavasszal állhat újra munkába” – közölte az aktualitásokról a MÁV kommunikációs igazgatósága.

A társaság megkezdte a tervezési közbeszerzési eljárás előkészítését. A várhatóan 2020 első felében induló eljárás keretében készül el az engedélyezési és kivitelezési terv. Mind a kisvasúti, mind az intermodális csomópont tervezése során figyelembe veszik a két fejlesztés igényeit - írta a MÁV.

Az elmúlt tíz évben többször megpróbálkoztak a kisvasúton a forgalom újraindításával, a kampányokban rendre előkerült a kisvasút ügye. Több személykocsit és mozdonyt dunántúli kisvasutakra szállítottak – szerencsére a nyitott kocsik kivételével mindenből maradt Nyíregyházán is. A Kállay Gyűjtemény novemberben időszaki kiállítást szentelt az idén 50 éve felszámolt villamosnak és a 10 éve bezárt kisvasútnak.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×