Infostart.hu
eur:
381.24
usd:
321.97
bux:
128207.55
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Helyben összeszerelt Modulo buszok sorakoznak a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában 2018. október 18-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Rettegnek a BKV-sofőrök, telefonos segítséget kérnek

Biztonsági védelmet kérnek a közfeladatot ellátó BKV-sofőrök, mert elegük lett a rendszeres bántalmazásból, amit az utasoktól kell elszenvedniük.

Tömegével fogják panaszbejelentéssel ostromolni mostantól a BKV járművezetői is a BKK telefonvonalát, amelyet kizárólag azért üzemeltet a cég, hogy az utasok „feljelenthessék” a nekik nem tetsző sofőröket. Erre ráadásul a napokban nyilvános felhívásban is buzdította az utasokat a cég.

A BKV-sofőröknél ez a kivételesen méltatlan eljárás kiverte a biztosítékot, hiszen naponta többféle bántalmazást kell elszenvedniük az utasoktól: szóban és tettleg is rendszeresen vegzálják, még a forgalmi dugók miatt is képesek leköpdösni, akár megütni is őket. Mégsem kapnak védelmet. Ez tarthatatlan és végtelenül veszélyes – jelentette ki Naszályi Gábor. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökségének a tagja szerint betelt a pohár: a sofőrök védelmet kérnek. A járművezetők közfeladatot ellátó személyek, ezért fokozott védelemben kellene részesíteni őket – érvel az elnök.

Máris elkezdődött egy figyelemfelkeltő megmozdulás:

sorra hívják a járművezetők is azt a panaszvonalat, amelyet a BKK kizárólag az utasok bejelentéseinek fogadására működtet.

Az elnök arra buzdítja BKV-s kollégáit, hogy minél többen tegyék ezt. Tömegével fogják hívni a számot és bejelentést tesznek egészen addig, amíg nem kapnak kellő figyelmet és védelmet – jelentette ki.

Elvárják, hogy a munkáltató védje meg őket az utasok dühétől, ha másként nem megy, akkor biztonsági őrökkel. Vannak olyan „fekete” vonalak, amelyeken köztudottan rendszeres a buszsofőrök elleni támadás, kezdetnek legalább az ott közlekedő buszokra, főleg csúcsidőben lenne fontos erősítést küldeni. Igaz, a járművek többségében van belső kamera, ám a megállókból érkező hangot és képet egyik sem rögzíti, így gyakran csak az kerül rá a felvételre, amit a járművezető reagál egy durva provokációra, támadásra. Éppen ezért a járművezetők igen nehezen tudják bizonyítani az ártatlanságukat egy összetűzésben. Ráadásul ott helyben csak akkor kapnak segítséget – többnyire rendőrit –, amikor már ütik őket az utasok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×