Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Közleményt adott ki az egyetem Gothár Péter meghallgatásáról

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága szerdán megtartotta második ülését és meghallgatta Gothár Pétert az ügyében folyó etikai eljárás keretében. A vizsgálatot még nem zárták le.

A szabályzatban foglaltakkal összhangban az ülésen független szakértő pszichiáter vett részt, továbbáa fenntartó minisztérium delegáltja is jelen volt - áll az intézmény közleményében.

A bizottság megállapította, hogy az egyetemen történt esetleges etikai vétségről továbbra sem érkezett bejelentés.

Az egyetem jó hírét, morális integritását ettől függetlenül súlyos károk érték az elmúlt hetekben. A bizottság feladatának tekinti, hogy ennek okait és mértékét megvizsgálja, hatásait lehetőség szerint csökkentse.

A bizottság a következő ülésén az általa kezdeményezett, jelenleg is folyó további meghallgatások eredményeit fogja áttekinteni, elemzi az üggyel kapcsolatos sajtóközlemények hatásait, és helyzetértékelése alapján ajánlást tesz az egyetem vezetésének.

"Az ártalmak csökkentése érdekében rendkívül fontos, hogy a bizottság zavartalanul, nyugodtan folytathassa le az eljárást. Még fontosabb, hogy a hallgatók nyugalma, biztonsága és biztonságérzete ezen folyamatok közbense sérülhessen. Ennek feltételeit az egyetemen belül és kívül is biztosítani kell" - közölte az egyetem. Hozzátették: a bizottság szerdai ülését a túlzott médiafigyelem csaknem lehetetlenné tette.

Az egyetem rossz hírét keltő alaptalan vádaskodásokkal, rosszhiszemű híresztelésekkel szemben jogi eszközökkel lép fel az intézmény - zárta közleményét a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×