Infostart.hu
eur:
365.09
usd:
316.41
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 260,50 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 44 314,45 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest. Az OTP napközben 14 380 forintig emelkedett, ami a papír eddigi legmagasabb árfolyama, de ennél alacsonyabb szinten zárt.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodással összefüggő optimista várakozás hajtotta felfelé a nemzetközi piacokat, és ez a kedvező hangulat a BÉT-re is hatással volt.

Hozzátette: a BUX több mint egy hónapja nő, ez a tendencia hétfőn is folytatódott, így az index újabb történelmi csúcsra emelkedett.

  • A Mol 32 forinttal, 1,08 százalékkal 3006 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 310 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 442 forintra emelkedett, forgalma 122,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 1,18 százalékkal 6020 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3958,49 ponton zárt hétfőn, ez 25,41 pontos, 0,64 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×