Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Forrás Rádió

Mégsem kell nyelvvizsga az egyetemi felvételihez

A kormány belátta, hogy a magyar iskolák nem tudják megtanítani az összes diákot egy idegen nyelvre.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek alapján jövőre még nem lesz követelmény a középfokú nyelvvizsga az egyetemi felvételihez, de a kormány továbbra is fontosnak tartja, hogy a diplomás fiatalok beszéljenek idegen nyelveket.

"Meghallgattuk a szakmai szervezetek és a diákok véleményét is, ezek alapján

nem kerül bevezetésre a nyelvtudás, mint bemeneti követelmény,

de pluszpont továbbra is jár érte" - nyilatkozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány 2014-ben határozott úgy, hogy 2020-tól csak azok felvételizhetnek, akik középfokú vizsgát tettek valamilyen idegen nyelvből. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke, Rozgonyi Zoltán szerint így viszont sokan nem tudnák megkezdeni tanulmányaikat a felsőoktatásban és

a diákok 30 százaléka kerülne abba a helyzetbe, hogy saját pénzből kellene pótolniuk azt a tudást, ami a nyelvvizsgához szükséges.

Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos szerint túlzás lenne a szigorítás. "Nem biztos, hogy a nyelvvizsga tükrözné kellőképpen a diákok nyelvi tudását, főleg, hogy 15 éve a diákok kötelesek nyelvi érettségit tenni. Éppen ezért nem kellene olyan döntést hozni, amit később nehéz lenne reparálni" - fejtette ki Aáry-Tamás.

Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint

jelentősen hátrányos helyzetbe kerülnének a pedagógus-, mérnök-, agrár-, és ápolóképzésre felvételizők,

ha a nyelvtudást bemeneti követelménnyé tennék.

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár szeptember elején jelezte, hogy a kormány elhalaszthatja a szigorítást. Ezt követte ősszel a bejelentés, hogy jövőre még nem kell nyelvvizsga a felvételihez, de továbbra is plusz pont jár érte és a diplomaszerzéshez továbbra is kötelező lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×