Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
325.88
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Borkai Zsolt, Győr újraválasztott polgármestere a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján 2019. október 15-én. A Fidesz helyi szervezetének elnöke bejelentette, hogy kilép a pártból.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Jogerősen is Borkai Zsolt lett Győr polgármestere

Ezt Ferenczy Tamás, a Győri Ítélőtábla szóvivője jelentette be az önkormányzati választáson leadott szavazatok részleges újraszámlálását követően.

Borkai Zsolt, (aki a kormánypártok támogatásával indult, majd a választás után kilépett a Fideszből) 19 308 érvényes szavazatot, míg Glázer Tímea (DK-MSZP-Momentum-Jobbik-LMP) 18 662 érvényes szavazatot kapott az október 13-ai választáson.

Ferenczy Tamás elmondta, a helyi választási bizottság határozatával szemben Glázer Tímea fellebbezést nyújtott be a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottsághoz, amelyben a szavazatok újraszámolását kérte.

Az újraszámolást követően a területi választási bizottság határozata szerint Borkai Zsolt hét, Glázer Tímea pedig tíz érvényes szavazattal kapott kevesebbet.

A területi választási bizottság határozatával szemben az MSZP, mint jelölő szervezet nyújtott be bírósági felülvizsgálati kérelmet a Győri Ítélőtáblához. Azt kérte, hogy a polgármester-választás eredményét a táblabíróság semmisítse meg, és kérte a választás megismétlését. A kérelem indoka szerint nem lehet ellenőrizni az egyes szavazókörökbe kiszállított szavazólapoknál az átadás-átvételi nyilvántartást, mert a helyi választási bizottsághoz nem a Nemzeti Választási Iroda által rendszeresített kartondobozokban érkeztek vissza a szavazatok, hanem egy műanyag dobozban, amelynek az oldaláról hiányoztak azok a listák, amelyek azt tartalmazták, hogy mennyi szavazólap került az adott szavazókörbe.

Másodlagosan azt kérte az MSZP, hogy számolja újra a polgármesteri szavazatokat és változtassa meg a területi választási bizottság határozatát az ítélőtábla.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy az ítélőtábla az elsődleges felülvizsgálati kérelmet nem vizsgálhatta meg, mert a kérelem tárgya, vagyis a megsemmisítés és a választás megismétlése nem volt tárgya a korábbi területi választási bizottsági eljárásnak. Olyan jogsértést, amelyre korábban nem hivatkoztak, nem vizsgálhat az ítélőtábla.

A másodlagos felülvizsgálati kérelem során a táblabíróság csak azokat a polgármesteri szavazatokat számolta újra, amelyeket az MSZP megjelölt a kérelmében. A bíróság megállapítása szerint ugyanis valóban hiányos volt a területi választási bizottság határozatának indoklása, azonban a rendelkezésre álló további iratokból, egyebek mellett a szavazatokat újraszámoló jegyzőkönyvekből és a szavazólapokból megállapítható volt, hogy a területi választási bizottság mire alapozta határozatát, ezért nem volt szükség a teljes újraszámolásra.

Azokat a szavazatokat számolták újra, amelyeket a helyi választási bizottság először érvényesnek, majd a területi választási bizottság érvénytelennek nyilvánított, vagy fordítva.

Ezek alapján a területi választási bizottság határozatához képest Borkai Zsolt hárommal, Glázer Tímea pedig eggyel több érvényes szavazatot kapott - mondta a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×