Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Gyurcsány Ferenc: aki közpénzt lop, az nem politikus, hanem bűnöző

A korrupció elleni fellépésre és a többi ember tiszteletére szólította fel a Demokratikus Koalíció frissen megválasztott polgármestereit és önkormányzati képviselőit Gyurcsány Ferenc pártelnök .

Az ellenzéki politikus a Demokrata Képviselők Közössége fővárosi rendezvényén azt mondta, nyolc évvel ezelőtt azért alapították meg a DK-t, mert hittek abban, hogy becsülettel lehet szolgálni a hazát. A becsületes hazát csak becsületes politikusok tudják képviselni, aki közpénzt lop, az a hazát lopja meg, az nem politikus, hanem bűnöző - jelentette ki.

Aki pedig bárkit bánt amiatt, hogy kik a szülei, mi a származása, a hite, hogy kit és hogyan szeret, az megöli az ember lelkét és ezzel végső soron magát az embert - hangoztatta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: sok mindenről lehet vitatkozni, de erről a két dologról nem.

Az embereknek azt kell érezniük, hogy a képviselőik közülük jönnek, az ő életükön osztoznak, szervezik azt a közösséget, amiben élnek - mondta.

Szerinte talán senki nem kezdte olyan mélyről, mint a DK, mert a párt alapításakor sokan egy "lyukas kétfillérest" nem adtak volna értük, az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáshoz képest azonban mégis többszörösére növelték a képviselőik és megháromszorozták a polgármestereik számát.

Gyurcsány Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt heti választás eredményeképpen a tízezernél nagyobb lélekszámú településeken "darabszámra" több ellenzéki képviselő van, mint kormánypárti.

Ahogy 1948 és 1956 is Budapesten kezdődött, ez a változás is Budapesten kezdődik

- jelentette ki. Ha a kormánypárt nem érti, hogy ahogy a nagyobb városok megmozdulnak, úgy előbb utóbb az ország is mozdulni fog, ha nem érti, hogy nem egyszerűen polgármesterek kaptak ki vasárnap, hanem a választók a Fideszt küldték el "a politika poklába" , akkor semmit sem ért a politikából - fogalmazott. Úgy értékelt: ez a győzelem út a Fidesz 2022-es megbuktatásához.

A pártelnök cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreket, hogy íróasztalt kapna a fővárosi városházán. Azt javasolta mindenkinek, hogy ne a Gucci öltönyökben, az íróasztalok számában, a közpénzen vásárolt autók teljesítményében versenyezzenek egymással, hanem gondolatban, tisztességben és becsületben.

Sehova nem vezet az a vita, hogy ki az ellenzék vezető ereje,

mert az legfeljebb arra alkalmas, hogy szembe állítsa egymással az ellenzéki pártokat - szögezte le Gyurcsány Ferenc. Azt javasolta, fogadják el az álláspontot, hogy az ellenzék vezető ereje nem egyik vagy másik párt, hanem "a szabad, demokratikus és európai Magyarország közös ügye".

A kormánypártok most mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne lehessen tisztességesen és korrekten átvenni a kerületek és városok vezetését, próbálnak még pár napot nyerni, hogy "eltakarítsák azt a mocskot vagy annak egy részét, amit felhalmoztak", a mocsoknak azonban nyoma fog maradni, a papírt le lehet darálni, de a népítéletet nem lehet lemosni - folytatta.

Arra biztatta az összes ellenzéki polgármestert és képviselőt, ne elégedjenek meg azzal, hogy elfoglalják a helyüket és becsülettel szolgálják a választókat. Alakítsák át a városokat, tegyék azokat élhetőbbé, vigyázzanak az emberekre és vonják be őket a települések vezetésébe - kérte.

A kormány külpolitikáját bírálva úgy fogalmazott: miközben Soros Közép Európai Egyeteme elment, "Erdogan egyeteme megjött". A magyar kormány nem volt hajlandó elítélni azt az embertelen gyalázatot, amit Törökország tett Szíria és az ott élő kurdok ellen, ráadásul még arra is hivatkozott, hogy ez a mi érdekünkben történt. Egyetlen ártatlan civil ember meggyilkolása sem állhat Magyarország érdekében - érvelt.

Végül arra kérte a DK önkormányzati politikusait, hogy minden városházára helyezzék ki az Európai Unió lobogóját, legyenek becsületesek, tisztességesek, és segítsenek a megtépázott politikusai szakma becsületének helyreállításában.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×