Infostart.hu
eur:
380.33
usd:
321.98
bux:
130277.16
2026. február 3. kedd Balázs

Újabb 4 pályázati felhívás jelenik meg a Magyar falu programban 16 milliárd forintos keretösszeggel - a nap hírei

Új vezérigazgatója van a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető társaságnak. Az intézmény szerint nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése a paksi atomerőmű működésében.

Újabb 4 pályázati felhívás jelenik meg a Magyar falu programban 16 milliárd forintos keretösszeggel. Gyopáros Alpár kormánybiztos elmondta: önkormányzati tulajdonú utak felújítására 8 milliárd forint áll rendelkezésre az 5 ezer lélekszám alatti települések számára.

A napokban kapják meg 8 százalékkal megemelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy ez mintegy 81 ezer embert érint.

Új vezérigazgatója van a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető társaságnak. A cég vezetését Rolf Schnitzler, a Budapest Airport felügyelő bizottságának elnöke veszi át. Az elmúlt napokban a kormány több minisztere is változást sürgetett a Budapest Airportnál.

Több mint 600 új busz áll forgalomba a Volán társaságoknál a jövő év végéig. Ezzel a járműpark tizede újul meg - közölte a Volánbusz. Az új buszok mindegyike légkondicionált, a távolsági és turista autóbuszokat wifi szolgáltatással, USB töltőpontokkal is felszerelik.

Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése a paksi atomerőmű működésében, mert a vízhőmérséklet nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene - közölte az intézmény. A víz jelenleg 24,2 Celsius-fokos. Az atomerőmű már 23 Celsius-fokos vízhőmérsékletnél megkezdte a folyamatos méréseket a Duna érintett részén.

Nőtt a Mol-csoport nyeresége a második negyedévben. Az olajtársaság csaknem 182 és fél milliárd forint kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az április - júniusi időszakban. Ez 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A társaság közleménye szerint az elért profit összhangban van az éves célkitűzésekkel.

Sikeresen szétválasztotta a fejüknél összenőtt 3 éves bangladesi sziámi ikreket a magyar orvoscsoport. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány közölte, hogy az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő, kockázatos végső műtét több mint 30 órán át tartott. Az operációt a dakkai központi katonai kórházban végezték.

Ma van a roma holokauszt emléknapja. 1944. augusztus 2-ról 3-ára virradóra 3 ezer ember halt meg, amikor a Harmadik Birodalom SS-katonái brutális módon felszámolták az auschwitz-birkenaui cigány tábort.

Hivatalosan is felmondta a szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött orosz-amerikai szerződést az Egyesült Államok. Washington azzal indokolta a döntést, hogy megítélése szerint Moszkva megsértette az 1987-ben kötött szerződésben foglaltakat.

Címlapról ajánljuk

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei kilátásokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában is emelkedés jöhet a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×