Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pexels

Gőzerővel megy az alkudozás a közös jelöltekről

A megyei jogú városok kétharmadában már megegyezett az ellenzék a közös polgármesterjelölt személyéről, és a többi helyen is tartanak a tárgyalások. Azért koncentrálnak ezekre a helyekre, mert a Fidesz a május 26-i európai parlamenti választáson országosan a szavazatok 52,56 százalékát kapta meg, ezeken a településeken viszont csak a polgárok 48,07 százaléka voksolt a kormánypártokra.

Debrecenben Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP. Az MSZP és a DK a Hajdú-Bihari megyeszékhelyen kimaradt az összefogásból. Szegeden viszont nem. A Tisza-parti városban mindegyik ellenzéki párt beállt Botka László szocialista városvezető mögé. Az ellenkezőjéről szóló hírek tehát nem voltak igazak – mondta sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

"Amikor még miniszterelnök-jelölt volt, Botka László és a Demokratikus Koalíció között nem volt éppen felhőtlen a viszony. Lehet, hogy ez kivetült ezekre a tárgyalásokra is, szükség volt egy erős közvetítőre, aki a helyi DK és Botka László között ezt a közvetítői munkát elvégzi. Ez a munka sikerrel járt, a fehér füst felszállt, és mindenkit, aki amiatt aggódott, hogy Szegeden nem lesz teljes körű az együttműködés, szeretnék megnyugtatni, a megállapodás megköttetett" – fogalmazott.

Esztergomban Cserép János független jelöltet, a Szeretgom.hu ellenzéki oldal alapítóját állítja csatasorba a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Európai Baloldal. Egerben Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő lesz a Jobbik polgármesterjelöltje, az MSZP, az LMP, a DK és a Momentum is támogatja őt. Szombathelyen az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Nemény Andrást indítja el a polgármester-választáson.

Veszprémben is együttműködik az ellenzék, de közös jelöltet még nem neveztek meg. "Ez egy elvi alapú együttműködés, ami arról szól, hogy a Veszprémben élőknek a lehető legjobb jövőjuk legyen az önkormányzati választások után. Mindent el fogunk követni, hogy jó legyen itt gyermeket nevelni" – nyilatkozta Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.

A 23 megyei jogú város közül Győrben Glázer Tímea, Székesfehérváron Márton Roland, Salgótarjánban Fekete Zsolt, Pécsett Péterffy Attila, Nagykanizsán Hári Tibor, Dunaújvárosban Pintér Tamás, Érden Csőzik László, Nyíregyházán pedig Jeszenszki András mellett sorakozik fel az ellenzék.

Miskolcon Veres Pál gimnáziumi igazgató, a Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület jelöltjeként jelentette be az indulását. Az ellenzék egyelőre nem jelezte, hogy támogatják-e őt.

Ez a bejelentés még várat magára Hódmezővásárhelyen is, ahol az összellenzéki összefogás pilotprogamjának keretében tavaly februárban hatalomra jutott Márki-Zay Péter szeretne újrázni. Békéscsabán sincs még megegyezés, mert a város 2014-ben megválasztott jobbikos polgármestere, Szarvas Péter már a Fidesz támogatását is élvezi annyira, hogy valószínűleg nem indítanak el ellene senkit, ezért ő közös ellenzéki jelöltként nyilván nem jöhet számításba.

Kaposváron is keresik még az ellenzéki favoritot, aki várhatóan Horváth Ákos lesz. Kecskeméten minden bizonnyal a jobbikos Lejer Zoltán kap lehetőséget a bizonyításra. Tartanak még a tárgyalások Tatabányán, Sopronban, Szekszárdon és Szolnokon is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×