eur:
413.13
usd:
401.01
bux:
81818.27
2025. január 10. péntek Melánia
A 24. Budapest Pride résztvevői vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky úton 2019. július 6-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Budapest Pride: kutyás rendőrök az ellentüntetők és a felvonulók között

A szervezők békésnek ítélték, az ellentüntetők betiltanák: rendzavarás, atrocitás nélkül zajlott le a 24. Budapest Pride felvonulás szombaton a fővárosban.

Peksa Kama, a Budapest Pride szóvivője a rendezvény végén úgy értékelte, hogy az elmúlt évek legbékésebb és legszabadabb menete volt a mostani.

Emlékeztetett arra, hogy az

idén kordonok nélkül zajlott a felvonulás, ennek ellenre szinte semmi nem zavarta meg a rendezvényt.

Csupán egyetlen olyan esetről tudott, hogy ellentüntető keveredett a felvonulók közé, ám őt a rendezők kitessékelték.

Az MTI tudósítói a tömegben DK-s, MSZP-s zászlókat, illetve a Liberálisok lobogóit látták. Továbbá a politikai pártok közül - a szervezők tájékoztatása szerint - a Momentum, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutya Párt is támogatta a rendezvényt. Sajtóbeszámolók szerint Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára is részt vett a menetben.

A felvonulók között feltűntek a Liberálisok politikusai, Bősz Anett és Sermer Ádám, valamint Karácsony Gergely (Párbeszéd), az ellenzéki pártok főpolgármester-jelöltje is.

A felvonulás idejére a belvárosban nemzeti radikális aktivisták ellentüntetést rendeztek, a Budapest Pride betiltását követelve, az Erzsébet tér és a József Attila utca sarkán a menettől mintegy 30 méterre kordonnal elválasztva.

A két tábor között kutyás rendőrök álltak.

Az ellentüntetés egyik szónoka, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, jogvédő azt mondta, hogy egy "törpe minoritás" az egyenjogúság égisze alatt többletjogokat szeretne magának, ami ellen tiltakozni "alapjog és nemzeti kötelesség".

Felszólalt Budaházy György is, és az ellendemonstráción jelen volt Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.

Budapest, 2019. július 6.
A 24. Budapest Pride ellen tüntetők, köztük Budaházy György (k) a Március 15. téren 2019. július 6-án.
MTI/Kovács Tamás
A 24. Budapest Pride ellen tüntetők a Március 15. téren 2019. július 6-án. MTI/Kovács Tamás

Címlapról ajánljuk
Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Naggyá teszi-e Grönland Amerikát? - Demkó Attila véleménye

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.

Kaiser Ferenc: sem a béke, sem a tűzszünet nem lesz gyors Ukrajnában

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Újabb katonai támogatást kap Ukrajna, már Trump szerint sem lehet béke egyhamar – Háborús híreink pénteken

Újabb katonai támogatást kap Ukrajna, már Trump szerint sem lehet béke egyhamar – Háborús híreink pénteken

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, az Ukrajnát támogató országok csütörtöki ramsteini találkozóján újabb 2 milliárd dollárnyi katonai támogatásról született megegyezés. Donald Trump megválasztott amerikai elnök visszakozni látszik korábbi ígéretéből, hogy 24 órán belül véget vet az ukrajnai háborúnak: most már hat hónapos időtávról beszél. Trump csütörtökön Mar-a-Lago-i rezidenciáján elmondta, Vlagyimir Putyin találkozni szeretne vele, és már folyamatban van a találkozó előkészítése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×