Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Nem folytathatja a bíróság a Czeglédy-ügyet

A Szegedi Törvényszék elutasította az ügyészség indítványát, amelyben az eljárás folytatását kérte Czeglédy Csaba ellen.

A bíróság végzése ellen az ügyészség fellebbezett.

Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kifejtette: álláspontjuk szerint a mentelmi jog csak átmeneti akadálya volt az eljárásnak, és miután megszűnt, az eljárás ugyanabban a szakaszban folytatható.

Korábban nem volt ilyen eset - folytatta -, de az ehhez hasonló ügyekben született döntések alapján az ügyészség véleménye az, hogy nincs szükség új vádirat benyújtására, a törvényszék végzéséből azonban ez olvasható ki.

A bíróság ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a Czeglédy Csaba elleni eljárás megszüntetése nem "ítélt dolog", vagyis a folytatására megfelelő eljárásjogi lépések után lehetőség van - ismertette az ügyész.

Czeglédy Csaba ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat korábban. Mivel azonban a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, mentelmi jog illette meg. A Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta a politikus mentelmi jogát, ezért a bíróság május 9-én megszüntette a büntetőeljárást ellene. A választási eredmény jogerőssé válásával azonban Czeglédy Csaba mentelmi joga megszűnt.

A vádirat szerint Czeglédy Csaba a szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt. igazgatósági elnökeként és tényleges ügyvezetőjeként 2011-től olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A bűnszervezet működtetésében huszonegyen vettek részt nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében. A bűnszervezet a vádirat szerint 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Huszonegy gyanúsított ellen februárban emelt vádat az ügyészség. A Szegedi Törvényszéken előkészítő ülésekkel június 24-én kezdődik el az ügy tárgyalása. Az ügyészség kilenc vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetésükről.

A Szegedi Törvényszék május 16-án - egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben - már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A bíróság bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a férfit két év két hónap börtönre ítélte.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Eger nagyságú várost veszítünk el gyógyítható betegségekben: miért tart itt Magyarország?

Az elmúlt években egyre gyakrabban találkozhatunk olyan – gyakran gyógyíthatatlan betegségekre kifejlesztett – személyre szabott, innovatív terápiákkal, amelyek korábban csak a leggazdagabbak számára voltak elérhetőek. Bár ezek a modern kezelések még mindig rendkívül költségesnek tűnnek, a gyógyszerfejlesztés összetett ökoszisztémája, a hosszú távú kutatási ciklusok és a szabadalmi rendszerek mögött szigorú gazdasági összefüggések állnak. Ugyanakkor egyáltalán nem elrugaszkodott vagy elképzelhetetlen, hogy ezek a korszerű terápiák előbb-utóbb – akár részben – a társadalombiztosító által is finanszírozhatóvá váljanak, hiszen a betegek gyógyulása révén elért hosszú távú társadalmi és gazdasági megtakarítások igazolhatják a ráfordítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×