Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.53
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Nagy bejelentés a Diákhitelről

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. - jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója.

A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel - mondta.

A Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj - tette hozzá Magyar Péter.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekord alacsony.

Sipos-Tompa Levente, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a képzés támogatása mellett a diákhitel a pénzügyi tudatosság erősítésében is fontos szerepet játszik, a konstrukciót igénybe vevők első komoly pénzügyi döntésüket hozzák meg.

Az elnök-vezérigazgató kitért arra: az MFB csoport kiemelt célja, hogy olyan gazdasági szereplőknek nyújtson finanszírozási lehetőséget, amelyek fejlesztéseikhez nem jutnak megfelelő forrásokhoz a piacon. Sipos-Tompa Levente ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődéséhez, a vállalkozások eredményes és hatékony működéséhez szükséges a tudás, amit megfelelő képzéssel lehet megszerezni; ennek finanszírozásához nyújt segítséget a diákhitel.

Magyar Péter felidézte, hogy

a 2001 óta működő diákhitel-konstrukciót mintegy 400 ezer hallgató vette igénybe.

Egy felmérés során 52 százalékuk mondta azt, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, folytatni vagy befejezni tanulmányait.

A Diákhitel Központ a 18 év alatt több mint 363 ezer hallgatóval kötött Diákhitel1 szerződést 310 milliárd forintot meghaladó értékben, Diákhitel2 szerződést pedig csaknem 37 ezer hallgatóval több mint 36 milliárd forint értékben.

A vezérigazgató a szabad felhasználású diákhitellel kapcsolatban egyebek mellett kiemelte, hogy külföldi résztanulmányokra is költhető, rugalmasan törleszthető, előtörlesztése ingyenes.

A Diákhitel2 csak magyarországi tanulmányokra fordítható, a képzési költség egészét fedezheti, és törlesztése szintén rugalmas.

Magyar Péter kiemelte azt is, hogy

október 1-től új terméket vezetnek be, amelyet azok vehetnek igénybe, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával.

Tavaly a Diákhitel Központ összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott. A Diákhitel1 konstrukciót 6 százalékkal többen, a Diákhitel2 konstrukciót 34 százalékkal többen igényelték, mint 2017-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×