Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
317.19
bux:
151271.47
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Pixabay

Nem hagyják, hogy megkeserítsék az életüket

Keddtől újabb biológiai szúnyoggyérítést végeznek a Balatonnál – tájékoztatta a Balatoni Szövetség elnöke az InfoRádiót. A szervezet ettől az évtől már négy beavatkozás költségét állja.

Korábban egyetlenegy tavasszal, kora nyáron sem volt még ennyi szúnyoggyérítés, mint az idei évben – emelte ki Balassa Balázs az InfoRádiónak. A mostani a negyedik beavatkozás lesz, amelyből kettőt a katasztrófavédelem végzett, kettőt pedig a Balatoni Szövetség koordinálásával az önkormányzatok finanszíroztak.

A májusban leesett sok csapadék miatt a tenyészhelyek vízborítottak, emiatt a vártnál lényegesen több szúnyog kelhet ki a szokásosnál, így a mostani akció elsősorban a megelőzésről szól, tette hozzá a szövetség elnöke.

A Balatonnál még nincsen sok szúnyog, viszonylag kevés panasz érkezik,

jegyezte meg Balassa Balázs, de nem is szeretnék, hogy nagy számban jelentkezzenek a tó környékén.

"Fontos, hogy az idelátogató vendégeket és az itt élőket minél kevesebb olyan hatás érje, amelyek miatt esetleg ne érezzék magukat jól" – emelte ki.

Az idei évtől már négy szúnyoggyérítést finanszíroznak a balatoni önkormányzatok – az előző évben kettőre volt keret –, amely nagyjából 60 millió forintba fog kerülni a Balaton térségében, tájékoztatott Balassa Balázs.

Kérdésére válaszolva közölte, bár a biológiai gyérítés drágább, tavaszi megvalósítása

nagyon komoly hatással lehet az egész szezonra.

"Az idei évben már kettő biológiai gyérítést végeztünk, ennek a hatását már jelenleg is érezzük. Halljuk, hogy az országban nagyon sok olyan hely van, ahol szinte elviselhetetlenek a körülmények a szúnyogok miatt - szerencsére a Balatonnál ez még nem tapasztalható" – ismételte meg.

A soron következő légi beavatkozás – mint minden esetben – nagyban függ az időjárástól, így, amennyiben az nem lesz kegyes, akkor pótnapokat fognak kijelölni, amíg nem végeznek az egész térséggel.

Országosan is folytatódik

A katasztrófavédelem arról tájékoztatott, hogy ezen a héten

az ország 436 településén és hét budapesti kerületben, összesen százezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés.

A következő napokban a Duna-menti településeken, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében, Szigetközben, Baja és Mohács térségében, valamint a Tisza-tónál folytatódnak a permetezések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében, valamint a Dráva mentén is kiterjedt védekezés lesz a szúnyogok ellen jövő héten.

A szúnyoggyérítés heti programja a katasztrofavedelem.hu weboldalon érhető el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Az euró az egyik legjobb befektetés Magyarország számára, hosszabb távon évente 2000 milliárd forintnyi kamatkiadást és 1000 milliárd forintnyi kamattámogatás-kiadást takaríthat meg az államnak – jelentette ki nyitóelőadásában Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A gazdaságpolitikai rendszerváltás három dolgot jelent a kormány számára: 1. végleges szakítást a gyenge forint politikájával, a 2. felelős gazdálkodást az adófizetők pénzével az eddigi túlköltekezés pazarlás helyett, 3. gazdasági növekedést támogató hiánycsökkentést – mindezek részleteiről beszélt előadásában az államtitkár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×