Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.85
bux:
145899.24
2026. november 3. kedd Győző
Szakemberek felsővezetéket szerelnek a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal felújítási munkálatai során Pusztaszabolcs közelében 2018. október 3-án.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Megszólalt a MÁV a repülőtéri vasút ügyében

Korábban a Nyugati pályaudvart kötötték volna össze a Liszt Ferenc repülőtérrel, de elképzelhető, hogy a Keleti lesz a végállomás - derült ki a kormány terveiből. Most a MÁV vázolta álláspontját.

A MÁV a Keleti és a Nyugati pályaudvarra érkező repülőtéri vasút tervét egyformán támogatja szakmailag - nyilatkozta Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója az MTI-nek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a belvárossal összekötő kötöttpályás közlekedéssel kapcsolatban pénteken.

A társaság véleménye szerint

a kormány - budapesti fejpályaudvarok jövőjéről is szóló - döntéseitől függ majd, hogy melyik nyomvonal valósulhat meg.

A kormány szándéka Homolya Róbert elmondása szerint, hogy a közszolgáltatási személyszállítás országos gerincét a környezetkímélő vasút képezze. Ennek egyik fontos eleme lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 2. terminál vasúti kapcsolatának megteremtése, amit a MÁV is kiemelten fontosnak tart.

A MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette, a hatályos kormánydöntés szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya-Kispest állomásról indulna egy leágazás a 100-as vonalon a repülőtér érintésével, ami Monornál térne vissza a fővonalra. Ennek a tervezési munkáját a NIF Zrt. már elvégezte, jelenleg az építési engedélyezési eljárás folyik.

Ehhez kapcsolódóan a vasúttársaság javasolja, hogy Kőbánya-Kispestről közvetlen vasúti összeköttetést létesítsenek a Keleti pályaudvarra is, ahonnan 15 percenként indulhatnának vonatok a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, ez a Keleti pályaudvarról 20 perces eljutást tenne lehetővé a repülőtérre.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×