Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels

Tilos lett az erkélyen dohányozni

Szombathelyen a lakók megelégelték, hogy a közös biztosításból kell kifizetniük a dohányosok által okozott kárt, ezért drasztikus döntést hoztak: 1580 lakás erkélyén tiltották meg a dohányzást.

A Perint Lakásszövetkezet küldöttgyűlése úgy döntött, hogy tűzvédelmi okokra hivatkozva megtiltja a lakóknak a dohányzást az erkélyen - írja a vaol.hu. A lakók két, tavaly nyári tűzeset miatt döntöttek a tilalomról: az egyik esetben egy tizedik emeleti erkélyről pöcköltek ki egy égő csikket, ami két emelettel lejjebb, egy idős, 93 éves asszony erkélyét gyújtotta meg, egy másik esetben pedig valakinek a saját erkélyét sikerült felgyújtania. Mivel a házon tömbbiztosítás van – amely az erkélyeket is magában foglalja –, egy-egy lakó felelőtlenségének következményeit az összes lakó viseli.

A biztosító a dohányzás miatti károkat csak részben térítette meg, és mivel emberi mulasztás miatt rövid időn belül kétszer is keletkezett biztosítási esemény a szövetkezetnél, számítani lehet a biztosítási díj növekedésére is. Azért, hogy elejét vegyék a lakók a hasonló eseteknek és megelőzzenek egy esetleges tragédiát, úgy döntöttek, szigorítanak: 32 küldöttből 29 megszavazta.

Vas megyében évente 150 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. A lángok leggyak­rabban a gáztűzhelyen felejtett étel miatt csapnak fel, ezt követik az elektromos zárlatok, majd a fűtőberendezések okozta tüzek, a dohányzás pedig a negyedik a sorban.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×