Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.79
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A 2. futópálya 31R vége felől (forrás: Budapest Airport)
Nyitókép: Budapest Airport

Nagy lezárás a ferihegyi repülőtéren

Egy milliárdos fejlesztés miatt két hónapra lezárták a ferihegyi II. futópályát.

Az eddiginél lényegesen korszerűbb és megbízhatóbb műszeres leszállító berendezést kap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II. futópályája a 13L pályavégen is – emiatt két hónapra le kellett zárni a futópályát. A több mint egymilliárd forintos fejlesztés miatt várhatóan június közepéig tart az egypályás üzem, vagyis a nagy nyári csúcsforgalom idején már ismét két futópályával üzemelhet a budapesti légikikötő - közölte a Budapest Airport.

Az új műszeres leszállító berendezés (ILS, vagyis Instrument Landing System) a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak is megfelel majd, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy

15 méteres függőleges és 50 méteres vízszintes látótávolság mellett is lehet fogadni és indítani a repülőgépeket, akár sűrű ködben, esőben, havazásban vagy sötétben.

Ennek alapján a budapesti repülőtér is teljesíti az ún. CAT IIIB műszeres megközelítésre vonatkozó nemzetközi előírásokat, amelyek alapján a fenti paraméterek szerint érkezhetnek és indulhatnak a repülőgépek Budapestről – vagyis még biztonságosabb lesz a repülés.

A Budapest Airport munkatársai kapcsolták le a régi ILS-berendezést
A Budapest Airport munkatársai kapcsolták le a régi ILS-berendezést (forrás: Budapest Airport)

Az új rendszer telepítéséhez és beüzemeléséhez mintegy nyolchetes pályazárra van szükség a 2-es kifutópályán. Ez alatt az idő alatt nemcsak az új berendezést építik ki, hanem elvégeznek egy sor olyan karbantartási és javítási munkát, amit csak pályazár mellett lehet megvalósítani - közölte a repteret üzemeltető cég. Egyebek mellett

kicserélik a futópálya betonjába és szélére épített pályafényeket,

  • kijavítják a beton apróbb hibáit,
  • befejezik a dilatációs hézagokat kitöltő anyag cseréjét korszerűbb műgyanta alapúra,
  • kicserélnek 121 vízelvezető betonaknát a pálya mellett és
  • az elektromos kábeleket is felújítják.

A felújítás teljes költsége eléri az 1,3 milliárd forintot, ami kicsivel több, mint 4 millió euró.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×