Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.29
bux:
145942.15
2026. november 3. kedd Győző

Felújítják az M1-es autópálya Rábca-hídját

A munkálatokhoz szükséges terelések kiépítését szerdán fejezik be a közútkezelő lébényi mérnökségének munkatársai, ezt követően indulhatnak a kivitelezési munkálatok, melyek előreláthatóan két hónapot vesznek majd igénybe.

Felújítják az M1-es autópálya Rábca-hídját. A tervek szerint 2019. április 25-én, csütörtökön induló felújítási munkák során a híd teljes felületén kicserélik a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is.

A munkavégzés előreláthatóan két hónapot vesz igénybe, melynek során az M1-es autópálya felújításához kapcsolódóan már több helyen is alkalmazott úgynevezett 2+1+1 sávos terelés lép majd életbe.

Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópálya mindkét irányába két sávot biztosítanak a szakemberek, ugyanakkor az egyik normál sáv mellett – melyen a nehézgépjárművek közlekedhetnek – a belső sávok szűkítettek lesznek - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az átterelésnél és a sávelhúzásnál közlekedésbiztonsági okokból

60 km/órás sebességkorlátozást vezetnek be.

Fontos változás lesz még a felújítási munkákhoz kapcsolódóan, hogy a 129-es csomópont Győr nyugat, illetve az M85-ös és 85-ös utakról Hegyeshalom felé vezető felhajtó ágán STOP táblás becsatlakozást alakítanak ki kis sugarú ívekkel.

Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×