Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
327.08
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Háromezer elektromos busz beszerzését támogatja a kormány - a nap hírei

A dugó-díjjal foglalkozik majd a fővárosi közfejlesztési tanács, és az Európai Unióval is egyeztetnek - jelentette ki a főpolgármester. A miniszterelnök szerint a legfontosabb politikai kérdésekben egyetértés van Brazília és Magyarország között.

Az állami egészségügyben kiváltják a bérelt magánberendezéseket - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta, hogy a PPP-programhoz hasonló konstrukciókat kiváltják az egészségügyben is. A tárcavezető beszélt arról is, hogy 3 ezer elektromos busz beszerzését támogatja a kormány, amely tárgyalt a buszstratégiáról, és célként határozta meg, hogy hazai gyártásból a lehető legtöbb buszt lehessen biztosítani. Szintén a kormányinfón mondta el Gulyás Gergely, hogy az év végéig át kell alakítania a ferihegyi repülőtér üzemeltetőjének a fapados légitársaságokat kiszolgáló terminálokat, különben a kormány betiltja azok használatát. (A kormányinfó bejelentéseiről szóló cikkünk itt olvasható.)

A dugó-díjról még nem született döntés, a kérdéssel foglalkozik majd a fővárosi közfejlesztési tanács, és az Európai Unióval is egyeztetnek - jelentette ki a főpolgármester. Tarlós István sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy uniós kötelezettség a dugó-díj bevezetése, nem vita tárgya, hogy akarja-e valaki. Karácsony Gergely az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje a stockholmi példát követné a dugódíj ügyében. A svéd fővárosban először a közösségi közlekedést fejlesztették és P+R parkolókat építettek, majd népszavazáson kérdezték meg az embereket arról, hogy megtartsák-e az ideiglenesen bevezetett behajtási díjat.

A miniszterelnök szerint a legfontosabb politikai kérdésekben egyetértés van Brazília és Magyarország között. Orbán Viktor a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottsága elnökével folytatott budapesti megbeszélése után hangsúlyozta: a gazdasági együttműködés fejlesztésére elsősorban a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és az egészségipar területén van mód.

Oroszország június elsejétől leállítja és külön engedélyhez köti az Ukrajnába irányuló szén-, kőolaj- és földgáz kivitelt. Dmitrij Medvegydev miniszterelnök közölte: az intézkedés válasz a Moszkva elleni legújabb kijevi szankciókra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy Magyarország még az idén megkapja Oroszországtól a jövő évre esedékes földgáz-mennyiség egy részét.

A kormány lehetővé tenné, hogy kiállított jogosítvány nélkül is lehessen autót vezetni. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a belügyminiszternek meg kell vizsgálnia annak a lehetőségét, hogy a vezetői engedély fizikai kiállítása nélkül, kizárólag nyilvántartási adatokra alapozva belföldön megvalósítható-e a vezetői jogosultság gyakorlása.

Elfogadta az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló megállapodást az Európai Parlament. Az egyezség értelmében az új teherautók és buszok által kibocsátható szén-dioxid mennyiségét 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra pedig 30 százalékkal kell leszorítani az idei szinthez képest.

Magyarországon kicsi a kanyarójárvány esélye, mert magas a védőoltásban részesültek aránya - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A szervezet adatai szerint az idén eddig 11 kanyaró megbetegedést regisztráltak; a betegek döntő többsége külföldön fertőződött meg, illetve külföldi állampolgár volt.

Párizsban ideiglenes fatemplomot emelnek a leégett Notre-Dame-székesegyház előtti téren. A tervek szerint még a rekonstrukció alatt újra megnyitják a Notre-Dame-ot is a látogatók előtt. Emmanuel Macron francia elnök a pusztító hétfői tűzvész után azt ígérte, hogy öt éven belül újjáépítik a katedrálist. Egy tűzoltósági jelentés szerint a tüzet rövidzárlat okozhatta.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×