Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
324.4
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az állampapírokról és a tőzsde szabályozásáról is döntött az Országgyűlés

Adómentessé tette a lakossági állampapírok jövedelmét a parlament, amely keddi határozathozatalai során döntött arról is, hogy az értékpapírok kibocsátását segítő tanácsadó céget alapíthat a tőzsde a tőzsdefelügyelet hozzájárulása esetén.

Az Országgyűlés módosította az Állami Számvevőszékről szóló törvényt. Ezt a jogszabályt Áder János tavaly decemberben megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. A törvény egyik fontos változása, hogy a számvevők közszolgálati jogviszonya a tervezettnél öt hónappal később, májusban alakul át munkaviszonnyá.

Egyházak

Módosult a Házszabály is, erre az egyházi törvény szintén most megszavazott változása miatt volt szükség. Április közepétől ugyanis a vallási közösségeket ismét a bíróságok jegyzik be egyházként, ezért ki kellett jelölni egy parlamenti bizottságot - praktikusan a vallásügyekkel foglalkozót -, amely megtárgyalja a bevett egyházak és az állam együttműködését.

GDPR

A képviselők szavaztak az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról is. Mostantól az egészségügyi adatok felhasználásához meg kell szerezni az érintett önkéntes és teljes körű felhatalmazását, és dolgozók biometrikus adatait, illetve erkölcsi bizonyítványát is csak munkaügyben kezelhetik a munkáltatók.

Egy másik döntés értelmében az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány megkapott két fonyódi és egy zánkai ingatlant, hogy táborokat szervezhessen, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pedig tizennégy állami tulajdonú ingatlan vagyonkezelési jogának birtokában lovasterápiás foglalkozásokat hirdethet meg.

Létrejön a Nemzeti Földügyi Központ

Az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság júliusban rendvédelmi szervvé alakul át. Az ott dolgozó kormánytisztviselők hivatásos vagy rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyba kerülnek. Aki nem járul hozzá ehhez, azt felmentik. Szintén júliusban megszűnik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, és létrejön a Nemzeti Földügyi Központ. A törvényhozás tagjai a gazdák kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében arról is rendelkeztek, hogy a felvásárlóknak és a feldolgozóknak írásba kell foglalniuk a friss meggy és az ipari alma értékesítési szerződéseit.

Közigazgatási bíróságok

A parlament az Európa Tanács Velencei Bizottságának észrevételeit megfogadva módosította a közigazgatási bíróságokról szóló törvényeket. Az igazságügyi miniszternek a közigazgatási bírók pályázatainak elbíráslásakor figyelembe kell vennie az Országos Közigazgatási Bírói Tanács ajánlását, és ebben 11 tagú, fegyelmi jogkörrel is felruházott testületben ötről hétre emelkedett a bíró tagok száma, úgy, hogy hat tagot a bírák saját soraikból választhatnak. Azok a pályázók, akik szerepeltek a bírói testület miniszternek felterjesztett rangsorában, bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért a pályázat eredménye miatt - mondta a parlamenti vitában Hende Csaba fideszes országgyűlési képviselő, a törvényjavaslat egyik előterjesztője.

Tőzsde, paks, klímapolitika

A képviselők törvényt hoztak arról, hogy a tőzsde értékpapírok kibocsátását segítő tanácsadó céget alapíthat. Erre azért volt szükség, mert a bankok január 1-je óta kötvényeket is kiadhatnak. A parlament adómentessé tett a lakossági állampapírok jövedelmét, egy új keretszabállyal megkönnyítette a nemzetközi sportszövetségek Magyarországra költözését, hétmilliárd forintot adott a Televíziós Film Mecenatúrának tévéfilmek készítésére, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságára bízta a paksi Atomerőmű új blokkjainak tűzvédelmi engedélyeztetését, átvezetett néhány jogharmonizációs célú változtatást a klímapolitikai törvényekben, valamint jóváhagyta a Magyarország és Románia közötti minősített adatcseréről szóló egyezményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×