Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.74
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje beszél a Tájékoztató az MSZP vezető testületeinek döntéséről címmel tartott sajtótájékoztatón a Villányi úti konferencia központban 2019. március 23-án. Mellette Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője.
Nyitókép: Mónus Márton

Ellenzéki bölcek tanácsát állított föl az MSZ és a Párbeszéd

Az MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, EP-listavezető bejelentette azt is, hogy mivel az Európai Néppárt által létrehozott "bölcsek tanácsa" nem csupán a Fideszt, hanem Magyarországot is vizsgálni fogja, az MSZP-Párbeszéd is létrehoz egy "bölcsek tanácsát", amely találkozót kezdeményez a néppárti testülettel, hogy megvitassák azt, Magyarországon hogy áll a jogállam, hogyan használják fel a közpénzeket és hogyan "nyúlják le" az uniós pénzeket.

Elfogadta a felkérést és részt vesz

"az ellenzéki bölcsek tanácsának" munkájában Balázs Péter volt uniós biztos, Donáth László lelkész, volt MSZP-s országgyűlési képviselő és Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter

- tette hozzá.

Tóth Bertalan hangsúlyozta: mivel a Fidesz már nem képes Magyarország érdekeit képviselni az EP-ben, az MSZP-Párbeszéden a sor. Pártja és a Párbeszéd együttműködését baloldali-zöld koalícióként jellemezte, amely a szociális Európáért küzd és kiemelten foglalkozik a klímavédelemmel.

Kitért arra, hogy az MSZP választmánya egyhangúlag fogadta el az MSZP-elnökség javaslatát a listáról. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy csak két párt alkotja a közös listát, mert véleménye szerint szorosabb ellenzéki együttműködésre lett volna szükség ahhoz, hogy az ellenzék meg tudja állítani "Orbán populista, szélsőjobboldali törekvéseit".

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke úgy értékelt, a Párbeszéd a közös listán "befutásra jó esélyt" jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti. Jelezte, hogy a Párbeszéd kongresszusának is jóvá kell hagynia a megállapodást.

Szerinte

a magyar politikai mezőnyben egyedül az MSZP és a Párbeszéd az, amely képes szövetségben gondolkodni.

Az elmúlt hónapokban reálisnak tűnt, hogy az ellenzék képes közös ajánlatot tenni a választóknak, nem az MSZP-n és a Párbeszéden múlt, hogy nem jött létre az átfogó ellenzéki egység - mondta. Reményét fejezte ki, hogy októberi önkormányzati választásra sikerül megvalósítani az ellenzéki összefogást.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke is azt hangsúlyozta, hogy egyetlen közös lista van az EP-választáson, az MSZP-Párbeszéd listája. Jelezte, továbbra is nyitottak minden Európa-párti szervezet felé, amely harcolni akar a magyar, illetve az európai demokráciáért.

"Óriási a tét. Orbán ugyan nehéz helyzetbe került, de nem bukott meg" - fogalmazott, hozzátéve: a magyar ellenzéki szavazóknak kőkeményen kell harcolniuk azért, hogy Orbánt tovább tudják gyengíteni az EP-választáson.

Kunhalmi Ágnes ismertetése szerint a választmány döntött arról is, hogy amennyiben az EP-választáson a közös választási lista három vagy több mandátumot szerez, a listavezető a választás eredményének jogerőre emelkedését követő napon lemond mandátumáról. Kérdésre válaszolva Tóth Bertalan ezt azzal magyarázta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság nem mindig a jogszabályoknak megfelelő eljárásrendet választja, és nem szeretnék, ha a nemzeti együttműködés rendszere beleszólna az MSZP-Párbeszéd együttműködésébe. Ha két mandátumot szerez a lista, akkor a lista az MSZP belső ügye - mondta, utalva arra, hogy az ő listavezetői helye után két MSZP-s EP-képviselő, Ujhelyi István és Szanyi Tibor következik.

Szólt arról is, hogy a listán a kilencedik hely és az azt követő minden harmadik hely a Párbeszédé.

Kunhalmi Ágnes közölte, döntöttek arról is, hogy az MSZP és a Párbeszéd az önkormányzati választáson is szorosan együttműködik. Ez közös tárgyalásokat, közös kampányt jelent - mondta.

A választmányi elnök értékelése szerint a testület ülése optimista hangulatú volt, majdnem minden döntést egyhangúlag hoztak meg.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×