Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
330.68
bux:
119594.89
2026. január 14. szerda Bódog

Kárpát-medencei magyar ifjúsági ernyőszervezet jön létre

Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület néven közös Kárpát-medencei ernyőszervezetet hoz létre a magyar ifjúság támogatására tizennyolc magyarországi és tizenegy határon túli szervezet - jelentették be az alapítók szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője és ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak az elnöke elmondta, az új egyesület résztvevőit a hazaszeretetben, a nemzetben való közös gondolkodás köti össze,

az új egyesület segítségével pedig intézményes formában is együttesen léphetnek fel a magyar fiatalok, a magyar kisebbség érdekében.

Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője, valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke kifejtette, az új ernyőszervezet létrehozásával hatékonyabb kereteket kap a közös érdekérvényesítés és programszervezés.

Emlékeztetett, az alapító szervezetek eddig is sok ügyben álltak ki közösen egymásért. Példaként említette a székely terrorvád ügyét, a kárpátaljai nyelv- és oktatási törvényeket, valamint a különböző nemzetrészekben tartott helyhatósági, illetve parlamenti választások kampányait.

Nacsa Lőrinc nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az új egyesületben minden nemzetrész képviselteti magát, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a politikai döntéshozók is felfigyelnek majd az ernyőszervezetben megfogalmazott ötletekre, igényekre a Kárpát-medencei magyarság érdekében.

Fehér Szabolcs, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának elnöke elmondta, a vajdasági szervezetek mindent megtesznek, hogy az együttműködés segítségével még nagyobb célokat tudjanak elérni.

Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke közölte, szervezetük éri el a legtöbb felvidéki magyar fiatalt, munkájukban pedig kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra, valamint a fiatal vezetők képzésére.

Dobsa István, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ifjúsági szervezetének elnöke üdvözölte, hogy az alapítók intézményes formába tudják önteni többéves barátságukat "ezekben a viharos esztendőkben".

Kiss Róbert, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) ifjúsági szervezetének alelnöke elmondta, az erdélyi fiatalok szerint a közös munka több eredményre vezethet, például a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés ügyében is.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×