eur:
413.78
usd:
398.63
bux:
0
2024. december 19. csütörtök Viola
Tankönyveket válogatnak az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában 2017. augusztus 9-én. Az oktatási intézmény 24 osztálya 542 diákjának hétezer tankönyvet szállítottak ki.
Nyitókép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Jogerőre emelkedett Magyarország strasbourgi elmarasztalása a tankönyvpiac állami monopolizálásának ügyében

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Az Emmi közölte: a kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett.

A strasbourgi székhelyű törvényszék októberben első fokon helyt adott a felperesek - a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. - panaszának, akik a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indítottak eljárást.

Az EJEB akkor kimondta: a hatóságok megsértették ezen, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva őket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

A bírói testület rámutatott, hogy a törvényileg meghatározott átmeneti időszak rövid volt, mindössze másfél évig tartott, a szóban forgó cégeket pedig nem kérték fel részvételre az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által kiírt új, zárt tenderek semelyikén, és annak ellenére sem kaptak semmilyen kártérítést veszteségeik után, hogy gyakorlatilag teljesen kiszorultak a piacról.

Végezetül megállapították azt is, hogy sem a szülőknek, sem a diákoknak nem származott semmiféle valódi hasznuk az új rendszerből.

Az elsőfokú ítélet szerint a hatóságok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magántulajdon védelméről szóló cikkét.

A magyar állam fellebbezést nyújtott be a verdikt ellen, ezt azonban kedden elutasította a fellebbviteli fórumként eljáró bírói tanács.

Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később fognak dönteni.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

Emmi: a kormány kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett

A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Az Emmi közleményében emlékeztetett: a tankönyvellátás egységesítésével az iskolákban kizárólag oktatási-szakmai szempontok alapján történik a tankönyvek kiválasztása és megrendelése,

és nem a piac nyomására.

Úgy fogalmaztak: "A szolgáltatás ma már nem a profitszerzésről szól."

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a tankönyvellátás megújult rendszere tette lehetővé a ingyenes tankönyvprogramot is, amelynek köszönhetően az 1-9. évfolyamos diákok ingyen kapják a tankönyvet. A 2020/21-es tanévtől pedig már minden általános és középiskolai évfolyam ingyenesen kapja a tankönyveit - közölte az Emmi.

Címlapról ajánljuk
Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Olaf Scholz nagy fordulata: Donald Trumppal akar közös Ukrajna-politikát

Rendkívüli változás körvonalazódik a parlamenti bizalmi szavazáson megbukott, de a február végi választásokon újrainduló német kancellár külpolitikájában. Olaf Scholz az elmúlt három évben az amerikai elnök, Joe Biden legszorosabb európai szövetségese volt, nem titkolva, hogy neki szurkolt a novemberi elnökválasztáson. Most azonban fordult a kocka, és új szövetségesként már a hamarosan hivatalba lépő új elnökre, Donald Trumpra számít.

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Olajfinomító kapott lángra Oroszországban, európai országok katonákat küldhetnek Ukrajnába – Háborús híreink csütörtökön

Orosz közlések szerint csütörtökre virradóra Ukrajna masszív dróntámadást hajtott végre Oroszország ellen. A védelmi minisztérium szerint összesen 84 ukrán drónt lőttek le, ebből 36-ot a Rosztovi terület fölött. A megye kormányzója bejelentette, hogy egy drón- és rakétatámadás miatt tűz ütött ki a Novosahtinszk olajfinomítóban. Ukrán közlés szerint szintén a Rosztovi területen támadás érte Oroszország egyik legnagyobb vegyi üzemét, ahol rakétahajtóanyagot, lőszerhozzávalókat és robbanóanyagokat gyártanak. A Reuters információi szerint az európai országok vezetői a háttérben már tárgyalnak arról, hogy egy esetleges tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×