Infostart.hu
eur:
379.73
usd:
321.82
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Mentőautó a gyáli rendőrkapitányság előtt 2018. május 26-án. A Pest megyei kisvárosban, a Vecsési úton két személyautó és egy terepjáró ütközött egymással. Az ütközést követően verekedés tört ki és feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből lövések is eldördültek. A helyszínen ketten megsérültek.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Baleset, lezárták a 10-es főutat

Hiába tiltotta a tábla, előzni kezdett az autós, nem tudta befejezni.

Dorogon a 10. számú főút 39-es kilométerszelvényénél történt baleset, amelyben ketten megsérültek. A rendőrség honlapjára felkerült beszámoló szerint egy személygépkocsi az "Előzni tilos" jelzőtábla ellenére előzésbe kezdett. Az előzést azonban már befejezni nem tudta és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival, valamint érintőlegesen a kocsisor elején álló másik jármű oldalának ütközött.

A rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett végzik. A baleset során két személy sérült meg, akiket a mentők elszállítottak.

Az arra közlekedők a 117. számú úton tudják elkerülni a balesetet, a Dorog központja felől érkezők pedig Esztergom irányába a 111. számú úton tudnak közlekedni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×