Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.43
bux:
143904.53
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: NIF

Újabb, hónapokig tartó forgalomkorlátozás jön az M0-s autóúton - itt a menetrend

Folytatódik az autóút déli szektorának felújítása, lecserélik a burkolatot, ezért szinte az év végéig dolgozni fognak. Már néhány nap múlva kezdődik a forgalomkorlátozás, jelentősen változik a forgalmi rend.

Új forgalmi rend lép életbe az M0-s autóúton áprilisban, mivel megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása. Az érintett terület

az 1-es főút és az M5-ös sztráda között húzódik,

A felújítás az 1-es főút felé vezető oldalt érinti majd a 17. és a 23. kilométerszelvényben. A 17. kilométerszelvény a halászteleki lehajtó után kezdődik, a 23. pedig ott, ahol az 51-es főút csatlakozása van - jelentette be a beruházást finanszírozó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője, Kiss Boglárka.

A társaság az aszfaltburkolatot betonra cseréli. A munkálatok a tervek szerint novemberben fejeződnek be, ez idő alatt az autóút forgalmát kétszer kétsávosra korlátozzák.

Emellett az érintett szakaszon sor kerül a megfelelő zajvédelem kiépítésére, a tájékoztató rendszer kiegészítésére is. Az itteni hidak új szigetelést, szegélyt és korlátot kapnak.

A beton burkolat néhány hetes szilárdulás után éri el a maximális terhelhetőségét, így ebben az időszakban nem folyik majd látható munkavégzés az érintett területeken.

Terelések

A terelés kiépítése az M5-ös autópálya felé vezető oldalon

2019. március 9-én, szombaton kezdődik

a szükséges burkolati jelek felfestésével, mellyel a forgalmat a leálló és külső sávra terelik - olvasható a NIF honlapján. A halásztelki és szigetszentmiklósi csomópontokban ezzel együtt szűkített lassító és gyorsító sávokat alakítanak ki. Ezen a pályaoldalon valamennyi csomóponti ág használható lesz a forgalomterelés ideje alatt.

Az M5-ös autópálya felé vezető oldalon lezárják a két belső forgalmi sávot, az M1-es autópálya felé vezető oldalon pedig a legbelső forgalmi sávot.

A munkálatok során 6 kilométer hosszban, mintegy 2500 négyzetméteren sárga burkolati jelet festenek fel, és megközelítőleg 400 darab sávos terelőtáblát helyeznek ki.

A burkolati jelek festésének idejére az M5-ös autópálya felé vezető oldalon egy sáv lesz járható, aki teheti, ezen időszak alatt kerülje el az M0-s autóút ezen szakaszát.

Ezt követően a tervek szerint 2019. március 11-től várhatóan 15 éjszakán keresztül, 19-20 órától másnap hajnali 5 óráig, tehát a csúcsidőszakokon kívül, az ellenkező irányú forgalom biztonsága érdekében szükséges beton elválasztóelemek daruzását végzik. A fizikai elválasztás kiépítéséhez mintegy 1500 darab, 4 méteres beton terelőfal mozgatására kerül sor.

A forgalom biztonsága érdekében a daruzás idejére az M5-ös autópálya felé vezető oldalon éjszakánként csak egy sáv lesz járható.

Az ünnepi hosszúhétvége idején, 2019. március 14-17. között nem lesz korlátozással járó munkavégzés a szakaszon.

A beton terelőfalak elhelyezését követően az M1-es autópálya felé tartó forgalmat a teljes rekonstrukcióval érintett szakaszon átterelik az ellenkező pályaoldalra.

Az áprilisban kezdődő pályazár során május közepéig a leállósávon keresztül biztosítva lesz a lehajtás Szigetszentmiklós irányába.

A pihenőhely belső útján továbbra is elérhető az 51101-es jelű út, az üzemanyagtöltő állomás és a Gastland M0 Hotel Étterem megközelítése. A szigetszentmiklósi lehajtó teljes lezárására tervezetten 2019. május közepén kerülhet sor. Az érintett szakasz bontási és építési munkái nagyságrendileg 6 hetet vesznek majd igénybe, ez idő alatt Szigetszentmiklós irányába a halásztelki csomóponton keresztül lehet majd lehajtani. Az új betonburkolat szilárdulását követően egy sávon ideiglenesen újra áthaladhat majd a forgalom a munkaterületen, így a szigetszentmiklósi lehajtó újra használható lesz.

Nem lehet majd Szigetszentmiklósnál feljutni az M1-esre

Az M1-es autópálya felé történő felhajtás a NIF közleménye szerint nem lesz lehetséges a szigetszentmiklósi csomópontban az áprilisban kezdődő pályazár ideje alatt.

Az erre közlekedők a II. Rákóczi Ferenc úton keresztül a halásztelki csomópontban tudnak M1-es autópálya felé felhajtani az M0-s autóútra, a terelő utakat sárga táblák jelzik majd.

A halásztelki csomópontban a le- és felhajtás továbbra is biztosított lesz, illetve megmarad a 2018 szeptemberében kialakított új gyűjtő-elosztó sáv Halásztelek felől a 6-os főút csomópontjáig. A 6-os főútról az M1-es autópálya felé továbbra sem lehet majd felhajtani. Az M6-os autópálya csomópont ez idő alatt is használható marad.

A 2019 áprilisában lezárásra kerülő közel 6 kilométer hosszú útszakaszt augusztus első felétől 3 ütemben adják majd vissza a forgalomnak:

  • az első szakaszt (22-23. kilométerszelvény) júliusban,
  • a másodikat (17-19. kilométerszelvény) augusztusban,
  • a harmadikat (17-22. kilométerszelvény) pedig novemberben adják át.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt években az M0-s autóút napi átlagos forgalma 67 ezerről 120 ezerre nőtt, ami jelentősen igénybe veszi az útburkolatot, ezért kell kicserélni az aszfaltot betonra.

Az M0-s autóút déli szektorának fejlesztése 2018 júliusában indult el az M6-os autópálya és az 51-es főút között található hidak bontási és építési munkáival.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×