Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.03
bux:
144219.11
2026. november 3. kedd Győző
Gépjármű közlekedik az M4-es autópálya első szakaszán, Berettyóújfalu közelében az átadás napján, 2018. december 20-án. Ezen a napon adták az M35-ös autópálya befejező, 481. számú főút és Berettyóújfalu közötti szakaszát is. Az összesen 23 kilométer hosszú két pályaszakasz 62 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nyolc nagy állami beruházás határozza meg az évet

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az idén nettó 585 milliárd forintnyi közlekedési infrastruktúra-beruházásra készül, ebből kivitelezésre 545 milliárd forint jut a társaságtól kapott válasz szerint. Az állami cég nyolc legnagyobb projektjéből hat közúti, kettő pedig vasúti.

A NIF legdrágább folyamatban lévő, többéves beruházása az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakasza, az új nyomvonal nettó kivitelezési költsége 183 milliárd forint.

A Világgazdaságnak hangsúlyozták: a költségek minden esetben nettó értékek, nem egy évre vonatkozó kiadást takarnak, hiszen a munkák jellemzően két-három évig tartanak, és kizárólag kivitelezési, nem pedig teljes költségről van szó.

Az idei beruházások egyike az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki (országhatár) közötti szakaszának második üteme, amely során új nyomvonal létesül 85 milliárd forintból.

Szintén új nyomvonalat terveztek – 183 millió forintos költséggel – az M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakaszának.

A Szolnok megközelítését segítő fejlesztés, az M4-es gyorsforgalmi út M0-s–Cegléd közötti szakaszának kivitelezése 74 milliárd forintba kerül, de a nyomvonal 45 kilométeréből csak 30 kilométeren lesz új az útpálya.

Bő kétszer ennyiből, 149 milliárd forintból létesül Békéscsaba jobb megközelíthetősége érdekében az M44-es Tiszakürt–Kondoros közötti, teljesen új szakasza.

Nyugat-Magyarországon Kaposvár és Csorna kapcsolódhat majd szorosabban az ország közúti vérkeringéséhez. A 67-es főút Kaposvárt és Látrányt elkerülő utak közötti szakaszát fejlesztik 67 milliárd forintból 33,2 kilométeren, ebből 21 kilométer lesz teljesen új nyomvonal.

A legdrágább, az idén is folyó közúti fejlesztés a 174 milliárd forintba kerülő M85-ös, ahol a Csorna II.–Sopron és kelet–Fertőrákos csomópont között létesítenek új szakaszt.

Két vasúti projekt a közutaknál is több pénzt emészt fel. A Kelenföld–Pusztaszabolcs vasútvonal átépítésének első és második üteme 148 milliárd forintba kerül, a Budapest–Hatvan vonalszakasz korszerűsítése és az ETCS2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítése pedig 156 milliárdba.

Folyik a felsorolt projektekkel kapcsolatos területszerzés, amire az idén a NIF nettó 2,83 milliárd forintot szán. Bár a folyamatra részletes jogszabályok vonatkoznak, a perek nem mindig kerülhetők el. Jellemzően a kisajátításban érintett ingatlantulajdonosok keveslik a kártalanításként megítélt összeget, és bírósághoz fordulnak. Azonban a jogszabályok szerint ez nem hátráltatja a beruházást, mert a területet ilyenkor is át kell adniuk a kivitelezőnek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×