Infostart.hu
eur:
375.33
usd:
317.76
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Szavaznak az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. március 5-én. Az első sorban jobbról balra: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy István agrárminiszter, Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára és Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Egyhavi fizetést vont meg az Országgyűlés az ellenzékiektől

Van olyan ellenzéki képviselő, aki több mint egymillió forintot bukott.

A döntések indokolása szerint az ellenzéki képviselők tavaly december 10-én, illetve 12-én zavarták, illetve akadályozták a parlament munkáját.

A legkisebb, 445 ezer forintos büntetést a szocialista Kunhalmi Ágnes kapta, amiért tavaly december 10-én a napirend elfogadását füttyszóval, hangos bekiabálásokkal, majd folyamatos sípszóval nehezítette.

Ugyanezért a szintén MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás és Szabó Sándor, valamint a DK-s Varju László tiszteletdíját egyenként 505 ezer forinttal csökkentették.

A szocialisták elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan 594 ezer forintos büntetést kapott rendzavarásért.

Az elnöki pulpitus 2018. december 12-i elfoglalásában részt vevő független Székely Sándor tiszteletdíjából 891 ezer forintot vettek el, míg a szintén független Szabó Szabolcs büntetése közel 1 millió 70 ezer forint.

A büntetések indoklása szerint a képviselők cselekményüket kifejezetten obstrukciós célzattal, fizikai erő alkalmazásával valósították meg.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×