Infostart.hu
eur:
380.15
usd:
321.74
bux:
133239.1
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A Mágenheim doktort alakító Kulka János, mellette a dr. Szalóki Esztert alakító Malek Andrea (b) és a dr. Nagy Éva orvost alakító Simorjay Emese színművészek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai Mentőpalotájának udvarán, ahol a Magyar Televízióban 12 éven keresztül vetített Szomszédok című teleregénynek táblaavatással állított emléket az OMSZ 2019. február 26-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Mágenheim doktort kőbe faragták - a Nagy Fehér örök

Az Országos Mentőszolgálat kedden táblaavatással állított emléket a Szomszédok című sorozatnak, amiért 12 éven keresztül öregbítette a mentők hírnevét. Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs szóvivője beszélt a részletekről.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mindig is büszke volt a múltjára. A múlt tisztelete vezet a jövő hatékony építéséhez, a múlt pedig 130 évre tekint vissza, ami óriási idő, sok minden történt; Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta, az újkori mentőtörténelemből egy olyan szakaszt érdemes kiemelni, amikor a közvélemény előtt sokkal nyitottabb volt az, amit a mentők a hétköznapokban művelnek.

"Méghozzá egy sorozat révén, merthogy akkor még nem volt a mentőszolgálatnak egy olyan szóvivője, mint most én vagyok. Hanem egy olyan sorozat volt a lakások tévéképernyőjén csütörtök esténként, amit Szomszédok teleregénynek hívtak, és az egész ország nézte. Volt annak egy olyan történetszála, ami Mágenheim doktorral volt kapcsolatban. Ő egy mentőorvost személyesített meg Kulka János színművész révén, és az ő mentőcsapata járta a várost, végezte a dolgát, és

az akkori mentőszolgálatot mindig megkérdezték, hogy van-e valami mondanivalójuk, valami fontos üzenet, amit a lakosságnak elmondanának"

- idézte vissza Győrfi Pál.

Ilyenkor Horváth Ádám beleszőtte a történetbe ezeket, ezért ez egy olyan időszak, amire a mentőszolgálat szívesen emlékszik vissza, ezért az OMSZ a 70. születésnapján egy emléktáblát állított a Szomszédokra emlékezve.

Az emléktábla avatására számos egykori "eü-s" sorozatszínész elment, köztük Kulka János, Malek Andrea, Simorjai Emese, a rendező Horváth Ádám is, de ott voltak azok a kollégák is, akik a sorozat készültekor már szolgálatban voltak, és akikkel Mágenheim doktor kivonult.

A mentősök egyébként a sorozat készítésében szakértőként is részt vettek,

Vaszary Béla révén tartották a kapcsolatot az alkotókkal.

Az egyik közvetített üzenet az volt, hogy mindenféle apró-cseprő dolgokért nem szabad a mentőket hívni, mert akkor az igazi, életveszélyes esetektől veszik el az esélyt. Egy másik esetben fuvarozónak nézték a mentőket.

Az egyes részek végén megfogalmazott "nagy bölcsességek" között is fogalmaztak meg üzenetet a mentők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×