Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.46
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Egy 2009-ben kibocsátott 200 forintos érme különböző címletű magyar pénzérmék között. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Duplájára ugrott a második legnagyobb magyar város költségvetése

Elfogadása előtt másfél órán át vitatkoztak a városatyák, végül 174,8 milliárdból lehet idén gazdálkodni.

Elfogadta Debrecen idei költségvetését 174,8 milliárd forint főösszeggel csütörtökön a város közgyűlése. A képviselők másfél órás vita után 24 igen szavazattal, három nem ellenében, hat tartózkodás mellett fogadták el a büdzsét, amelynek főösszege duplája a tavalyinak.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a növekedés és a városépítés költségvetésének nevezte az elfogadott dokumentumot, amely szavai szerint feszes, kiegyensúlyozott, hitelfelvétel nélküli költségvetés.

"A közgyűlés egésze történelmet írt az elmúlt években, amikor a város jövőjét érintő fontos kérdésekben döntött" - utalt a polgármester a város gazdasági fejlődését megalapozó,

a fideszes többség és az ellenzék egyöntetű támogatásával született önkormányzati határozatokra.

"Debrecen rendkívül nagy fejlődési folyamatot él meg, ennek köszönhető, hogy a 2019. évi költségvetés a duplája a tavalyinak" - mondta a polgármester a büdzsé elfogadása után.

Papp László kiemelte: a város beruházási főösszege meghaladja a 85 milliárd forintot, amiből fontos részt képvisel a BMW-beruházáshoz kötődő észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztése.

"Ebben az évben csúcsra jár a beruházási programunk" - tette hozzá, megemlítve az európai uniós támogatással, a Modern városok program keretében, illetve a saját forrásból finanszírozott fejlesztéseket, amit a teljes, 174,8 milliárdos bevételi főösszegből úgy tudnak teljesíteni, hogy nincs szükségük hitelfelvételre.

"Debrecen ilyen beruházási volumen mellett is tudja mind a működését, mint a beruházásait finanszírozni" - nyomatékosította a polgármester.

Papp László ugyanakkor megemlítette, hogy 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben a beruházási programokhoz külső forrást kellett igénybe venni.

Ebben az évben megkezdik a korábban felvett hitelek visszafizetését, az idén összesen 893 millió forintot fordítanak adósságszolgálatra

- fűzte hozzá Debrecen polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×