Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Pexels

Futópálya, játszótér - használható parkerdővé alakítják a Köki melletti területet

A Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti eddig elhanyagolt, szemetes erdőterületen a tervek szerint június végére már játszótér, valamint futó- és tollaslabdapálya is lesz.

Évtizedek óta fennálló probléma megoldását ígéri a Pilisi Parkerdő Zrt. Mészáros Péter szóvivő az InfoRádióban elmondta, hogy rehabilitálják a XIX. kerületi önkormányzattal közösen a Kőbánya-Kispest metróvégállomás és a Ferihegyi gyorsforgalmi út között elhelyezkedő, körülbelül 3 hektárnyi - hat focipályányi - erdős területet.

"Egy olyan erdőről beszélünk, amely

rendkívül elöregedett, több mint 65 éves akácfák állnak rajta. Az erdő ráadásul rendkívül szemetes, ezért most az önkormányzat a parkerdővel közösen februárben belekezd a takarításba.

Mészáros Péter számítatásai szerint a területről tizenkét nagy teherautónyi, illegálisan lerakott hulladékot visznek majd el, ez megközelítőleg 150 köbméter.

Az elöregedett faállomány kapcsán Mészáros Péter elmondta, nem tudnak olyan finom módszerekkel élni, mint a Pilisben vagy a Visegrádi-hegységben,

a fák "letermelése" után tudnak nekilátni a talaj előkészítésének és az új fák ültetésének.

A területen - amire az ígéretek szerint "rá sem lehet majd ismerni" - másfél kilométeres sétautat, 500 méteres futópályát, tollaslabdapályát, játszóteret és kutyás akadályokkal felszerelt, elkerített kutyafuttatót építenek.

"Nem egy hagyományos erdészeti munkát kell tehát elképzelni amellett, hogy 3 méter magas fákat fogunk ültetni, hogy a terület erdőképe minél inkább megmaradjon" - hangsúlyozta Mészáros Péter. Mintegy 100 darab őshonos fát ültetnek el: hársakat, nyárakat, juharokat, tölgyeket, nyíreket, diókat, szilfákat és cserjéket is - tette hozzá a szakember.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×