Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: pexels.com

Közlekedési vitában meghalt egy rolleres

A szóváltásból dulakodás lett, amely során a rolleres olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később életét vesztette. Most az ügyészség vádat emelt az ügyben.

A vádirat szerint a vádlott, egy 42 éves férfi 2017. április 15-én, kora délután a VII. kerület, Alsóerdő soron kereket cserélt a gépkocsiján, miközben a helyszínre érkezett az élettársa. Amikor az élettárs a gépkocsi hátsó ajtajához ért, közte és a jármű közötti szűk helyen – hátulról érkezve – rolleren elhaladt egy másik férfi. A rolleres a szűk hely miatt majdnem nekiütközött a vádlott élettársának, aki ijedtében felkiáltott. A kiáltásra felfigyelt a vádlott és a rollerrel tovább közlekedő férfira szólt, hogy figyeljen jobban.

A sértett ekkor leszállt a rollerről, azt a földre tette, és elindult a vádlott irányába.

A vádlott és a sértett között lökdösődés, dulakodás alakult ki, amely során a vádlott nagy erővel megütötte a sértett fejét.

Az ütés következtében a sértett elesett, fejét az aszfaltba ütötte, és eszméletét vesztette. A vádlott élettársa a mentőket, egy járókelő a rendőrséget értesítette. Eközben a vádlott is a helyszínen maradt, egy pólót tett a sértett feje alá.

A sértett koponyasérülést szenvedett, és a szakszerű orvosi ellátás ellenére a sérülés következtében 9 nappal később életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A halált okozó testi sértés bűntettét a törvény 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Címlapról ajánljuk

Fontos Duna-hidat zárnak le vasárnap fél 9-től fél napon át

A Pentele híd (M8-as autópálya) felújítási munkálatainak részeként a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ismét forgalomkorlátozásokat jelentett be. Vasárnap és december 13-án, jövő szombaton lesznek teljes és részleges lezárások.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×