Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.76
bux:
146075.44
2026. november 3. kedd Győző
Facebook/Budapest Airport
Nyitókép: Facebook/Budapest Airport

Fennakadások a Liszt Ferenc repülőtéren

Lezárták a Liszt Ferenc repülőtér egyik futópályáját, a másikat folyamatosan tisztítják a leesett nagy mennyiségű hó miatt. A fel- és leszállás is akadozott a rossz látási viszonyok következtében.

Órák óta intenzíven esik a hó a fővárosban. Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy az erős havazás miatt folyamatosan dolgoznak az új norvég hóeltakarító gépek. Délután negyed négykor a 2-es le volt zárva, az 1-es működött. Épp a bejelentkezés előtt és az alatt szállt le több olyan repülő, amely a takarítás idején körözni kényszerült a légtérben.

Kiderült: nemcsak a lehullott hó mennyisége okoz gondot, hanem az is, hogy a sűrű havazás miatt erősen korlátozottak a látási viszonyok - olyan, mintha nagy köd lenne.

Hardy Mihály azt tanácsolta, hogy

az utasok a szokásos 2 helyett 3 órával előbb menjenek ki Ferihegyre, és a reptér honlapján folyamatosan ellenőrizzék a járatinformációkat, mert óráról órára változik a helyzet.

Több járat is késéssel érkezett meg, egyes gépek a környező légikikötőkben landoltak. A Wizz Air Berlin-Budapest és a Ryanair Dublin-Budapest járata Pozsonyban, a Lufthansa Frankfurtból Budapestre tartó járata Bécsben, a Wizz Air Pristina-Budapest járata pedig Debrecenben szállt le.

A környező országokban sem könnyű az időjárási helyzet, három repülőgép például Prága helyett Budapesten szállt le.

Budapesti járat a magyarországi időjárás miatt nem maradt ki, de az amszterdami ítéletidő miatt déli KLM gépet törölték.

Fotó: Facebook/Budapest Airport
Fotó: Facebook/Budapest Airport

A Budapest Airporthoz 2018 októberében érkeztek meg az új norvég hóeltakarító óriásgépek. Az Øveraasen hókotrók egyszerre képesek eltolni a havat az 5,5 méter széles tolólapjukkal, a maradékot pedig elfújjál, illetve felszárítják a gép hátsó részére szerelt hatalmas fúvóberendezéssel. „A norvég járművek a lehető legjobb referenciákkal érkeztek, hiszen az Oslói Repülőtéren is ilyeneket használnak, márpedig ott egy-egy téli szezonban akár három méter hó is hullhat.” – mondta akkor Erdei Tamás, a Budapest Airport kényszerhelyzeti és flotta vezetője.

Forrás: Flightradar24.com
A Flightradar24.com oldalának délután háromkor készült pillanatképén jól látszik, hogy a takarítógépek már végeztek az 1-es futópálya tisztításával, ahová épp leszáll egy repülő. A takarítógépek már a forgalmi előtereket és a gurulópályákat tisztítják. Délután három óra után folyamatosan érkeztek és indultak a gépek.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×