Infostart.hu
eur:
355.27
usd:
307.88
bux:
133706.68
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Mediamix

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek az ellenzéki képviselők

Az ellenzékiek egy vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezik, míg Latorcai János a Házszabály módosítását javasolja.

Miután az ellenzék több mint kétezer módosító indítvány benyújtásával sem tudta megakadályozni az úgynevezett túlóratörvény parlamenti elfogadását, múlt hét szerdán az elnöki pulpitus eltorlaszolásával, sípolással és szirénázással próbálta elérni ezt a célt. Az obstrukciós kísérlet aztán kudarcot vallott. Latorcai János levezető elnök a saját képviselői helyén vezényelt le több mint negyven szavazást, köztük a Munka törvénykönyvének módosításáról szólót is.

Az ellenzék törvénytelennek és érvénytelennek tartja a szavazást, mert a képviselői kártya behelyezése nélkül is lehetett voksolni, Latorcai János nem a levezető elnök helyén ült és nem volt mellette ellenzéki jegyző. Erről Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője beszélt:

"Kártya nélkül működtek a szavazógépek, nem lehetett név szerint azonosítani a jelenlévő képviselőket.

Egészen elképesztő, hogy milyen háttéralku lehet a multikkal annak érdekében, hogy ez a törvény átmenjen, vagy csak arról van szó, hogy a munkásemberek, illetve a szakszervezetek egyszerűen a kormány ellenségei."

A Házszabály szerint a levezető elnök a saját képviselői helyéről is irányíthatja az Országgyűlés munkáját, és azt sem írja elő semmi, hogy az egyik jegyzőnek ellenzékinek kell lennie. A képviselői kártyák használatáról Latorcai János ezt mondta a Hír TV-ben:

"A képviselő szavaz, nem pedig a kártya.

Csak egy példát szeretnék mondani: amikor az ülésterem felújítása zajlott, a Felsőházi Teremben üléseztünk, abban nem is használható a kártya. Érdekes módon senkinek sem volt vele problémája."

Az ellenzék továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a szavazás törvénytelen és érvénytelen volt.

Rendkívüli parlamenti ülést és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a parlamentben, illetve a köztévében történtek miatt.

Ezt Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese jelentette be a Házbizottság hétfői ülése után:

"Folyamatosan folyik a jogsértés, ezért a mentelmi jog megsértése ügyében is akarjuk, hogy az Országgyűlés tárgyaljon és foglalkozzon ezzel a nagy nyilvánosság előtt.

Latorcai János a Házszabály módosítását javasolja az ellenzék akciója miatt:

"Hozzá kell nyúlni. Bármennyire is szomorú, de az írott és íratlan törvények, ahogy szoktuk mondani, az illemtanra ezek az utóbbi időben nincsenek jelen a Ház hétköznapjaiban.

Olyan, de olyan mélyre süllyedt a közbeszéd szintje a parlamentben, hogy az már visszatetszést kelt a közvéleményben."

A házbizottság hétfői ülésén - konszenzus hiányában - nem hozott döntést a december 10-i, napirendi szavazást megelőzően történt képviselői megnyilvánulásokról, ezért a házelnök saját jogkörében döntött a tiszteletdíj csökkentésről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megszületett a döntés, közel 3 év után ismét kamatot emelt az EKB

Megszületett a döntés, közel 3 év után ismét kamatot emelt az EKB

Közzétette kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt egy kifejezetten bizonytalan környezetben kellett hoznia. Az energiaválság elhúzódása és az infláció gyorsulása arra késztette az EKB Kormányzótanácsát, hogy 25 bázisponttal, 2,25 százalékra emelje az irányadó betéti rátát. Christine Lagarde jegybankelnök 14.45-től sajtótájékoztatón értékeli majd a gazdasági kilátásokat, az eseményen pedig akár a későbbi kamatemelésekről is üzeneteket fogalmazhat meg. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×