Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára (k) napirend előtt felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 30-án.
Nyitókép: MTI / Soós Lajos

Engedély egy külföldi egyetemnek és a honvédség létszámemelésére

Számos határozathozatalon van túl az Országgyűlés a keddi ülésnapon. Növelték a honvédség létszámkeretét, uniós kifogások miatt megszüntették a kereskedelmi láncok engedélyének visszavonását lehetővé tevő törvényt - és elkezdik tárgyalni az új szabályozást -, elfogadták az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát.

Az Országgyűlés még 2014-ben fogadott el egy törvénymódosítást, amely szerint a 2 éven át 15 milliárd forintnál nagyobb bevételt elérő, ám papíron mégis veszteséges, vagyis a jogalkotó gyanúja szerint adócsaló boltok nem árulhatnak napi fogyasztási cikkeket. Az Európai Bizottság szerint ez a szabályozás nem volt összhangban a letelepedés szabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó alapelvekkel, ezért a parlament ma hatályon kívül helyezte a brüsszeli testület által kifogásolt törvénymódosítást.

Az érintett áruházak közül a legnagyobbak viszont nem menekültek meg az adóhatósági ellenőrzéstől. Az országgyűlés ugyanis még ma megkezdi egy olyan törvénycsomag tárgyalását, amely a 60 milliárd forintál nagyobb bevéltellel rendelkező áruházak esetében - a jogelőd nélküli cégek első négy évének kivételével - két évig lehetővé teszi a NAV vizsgálódását.

Az Európai Ügyészség

A kormánypárti képviselők ezután leszavazták, hogy az Országgyűlés döntsön az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról. Az erről szóló javaslatot a jobbikos Gyöngyösi Márton, Bana Tibor és Staudt Gábor adta be. Hasonlóképpen nem ment át a kétharmad szűrőjén az LMP-sek javaslata a migráció kezeléséről és az ügynökakták nyilvánosságáról.

Megszavazták

  • az iparjogvédelemről és a közjegyzők kötelező pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló, javarészt technikai jellegű módosításokat,
  • valamint a második, 2030-ig szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát,
  • illetve azt, hogy a honvédség létszámát 29 700-ról 37 650-re emelik.
  • Elfogadták a Magyar Nemzeti Bank 2017-es üzleti jelentését.

Engedély egy újabb amerikai egyetemnek

Kihirdették azt a megállapodást, amelyet az Egyesült Államok Indiana állama kötött a magyar kormánnyal, és amely elvi támogatást biztosít a Notre Dame egyetem magyarországi működéséhez. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján négy ország hét felsőoktatási intézményének kell hasonló támogatást szereznie. Kína, Thaiföld és Malajzia esetében egy-egy intézmény érintett, míg az Egyesült Államokból négy. A McDaniel College tavaly megkapta a támogatást, így a Notre Dame mellett azt még a Boston Universitynek és a Central European Universitynek (CEU) kell megszereznie, ha folytatni akarja magyarországi működését.

Nem bővítették a Magyarországon honos népcsoportok körét, a parlament a székelyeket és az orosz közösséget sem vette fel e népcsoportok közé.

A Fidesz-KDNP-s képviselők utólag áldásukat adták arra is, hogy Kövér László házelnök a minap négy LMP-s és egy független képviselőt kizárt az október 15-ei ülésnapról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×