Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.87
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A második világháborúban elsüllyedt hajótest a Duna árterében Vámosszabadi határában 2018. október 16-án. Az augusztus óta tartó csapadékszegény időjárás miatt a folyó vízállása a magyarországi szakaszon ismét az eddig mért legkisebb értékek közelében vagy alatta alakul a vízmércéken.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Emelkedik a Duna vízszintje, a Dráván rögtön árvíz közeleg

Déli határfolyónkon 4-5 métert emelkedett a vízszint igen rövid idő alatt, így a rekordalacsony vízállások után ott már akár árvízvédelmi készültségre is szükség lehet.

A Duna vízállása az elmúlt pár napban a korábbi rekordalacsony szinthez képest jelentősen megnövekedett, egy, másfél, helyenként két méterrel - közölte az InfoRádióval Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

"Két hullámban érkezett víz a Duna medrébe: a múlt héten a folyó vízgyűjtő területén lehullott csapadék eredményeképpen indult el már a hétvégén egy szintemelkedés, illetve most is várható még, hogy egy ugyanilyen hullám érkezik majd a hétvégi esőből" - tette hozzá.

Ezekben a napokban szélsőségesen sok csapadék esett Ausztriában, de ez elsősorban a Dráva vízgyűjtőjén jelent meg, a Dráva pedig csak hazánktól délre folyik a Dunába.

"A Dráván helyenként 4-5 méteres emelkedésre is lehet számítani" - mondta el déli határfolyónkról a szóvivő. Hozzátette: ha tovább folytatódik ez a drasztikus emelkedés, akár árvízi védekezésre is sor kerülhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×