Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.11
bux:
126937.55
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Pixabay

Így segítik a közszférából elbocsátottakat

Tanácsadók, valamint külön programiroda segíti azokat a minisztériumoknál és háttérintézményeknél dolgozókat, akiknek a következő időszakban megszűnik az állásuk - ismerteti a Magyar Idők.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülését követően a lappal közölte: a korábban emlegetett létszámnál jóval kevesebb embert érint a leépítés. Az érdekegyeztető fórumon elhangzottak szerint a mintegy 36,5 ezer státus 18,6 százalékát tervezik megszüntetni, ez 6810 álláshelyet jelent. Ennek átlagosan - minisztériumonként - 10 százaléka ugyanakkor jelenleg is betöltetlen, így a pontos létszámadatok egyelőre nem ismertek,

a becslés szerint 2-4 ezer embert érint a lépés.

Közölte: egyelőre még a munkavállalók sem tudják, kiket érint a racionalizálás, egyfelől az erről szóló kormányhatározat még nem jelent meg, másfelől a minisztériumok és az egyéb háttérintézmények sem közöltek konkrétumokat. Ráadásul gördülő létszámszűkítés várható, tehát

a pozíciók megszüntetése hosszabb távú folyamat lesz.

Sem a pontos státusokra, sem a munkavállalók életkorára nincs egységes iránymutatás. Amennyiben szükséges, újabb, akár átmeneti státusok is létrejöhetnek, ha a következő időszakban ezt megkövetelik a feladatok.

Beszámolt arról, hogy az állam már kidolgozta a munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő terveket.

  • Az érintetteket a Karrier híd program segítségével integrálnák nemcsak a magánszférába, de a költségvetési szféra azon területeire is, ahol a munkájukra nagy szükség lenne.
  • Az OFA Nonprofit Kft. segítségével - tanácsadók bevonásával - személyre szabott lehetőségeket kapnak az érintettek a könnyebb elhelyezkedésük érdekében.
  • Abban az esetben, ha valaki régóta nem váltott munkahelyet, így nincs tapasztalata az elvárásokról, a felvételi eljárásokhoz is igénybe vehet segítséget.
  • A 60 év felettiek kiemelt védelemben részesülnek, az ő újbóli foglalkoztatásuk esetén a munkaadó szociális hozzájárulási adókedvezményben részesül, ami motiválhatja a foglalkoztatót.

Mészáros Melinda arról is beszélt, új, kormánytisztviselőkre vonatkozó törvény léphet hatályba, ám ennek tervezete még nem ismert. Jövőre várha­tóan átlagosan 25-30 százalékkal emelkedik a kormánytisztviselői illetmény, ám ezt differenciáltan kapják a munkavállalók. A szakszervezet álláspontja szerint ha mindenképpen szükséges a létszámszűkítés, akkor üdvözlendő, hogy az állam tovább gondoskodik az érintettekről. Ezért a Liga felajánlotta az együttműködését a leépítésben érintettek minél könnyebb elhelyezkedése érdekében.

Közölte azt is, hogy egyelőre nincs időpontja a bértárgyalások folytatásának sem a versenyszférában, sem az állami vállalatoknál a jövő évi emelésekkel kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Barátság-leállás: kemény üzenetet küldött az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak

Brüsszel egyértelművé tette, hogy a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás, a helyreállítás ütemezése pedig az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik – derült ki az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen központi téma volt a kőolajtranzit ügye. Az uniós végrehajtó testület e hét szerdára ismét összehívta az olajkoordinációs csoportot, valamint folyamatosan kapcsolatban vannak Kijevvel. Emellett a testület jelezte: a tagállamok vállalásait – beleértve az Ukrajnának szánt hitelcsomagot – tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben az az EU lojális együttműködésről szóló alapelvének sérülését jelentené. Utóbbival világosan üzentek a magyar kormánynak, amely a 90 milliárdos segélyhitel megvétózásával fenyegetett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×