Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
318.24
bux:
127761.42
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Nagyon fut a Porsche szekere, de veszély fenyeget – lapszemle

Az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójában szívesen látnák a Fideszt – mondta a Népszavának Branislav Skripek EP-képviselő. A Magyar Idők Kásler Miklóssal közöl interjút. Fejenként havi 700 ezer forinttal több támogatásra van szüksége a fogorvosoknak – nyilatkozta a Világgazdaságnak Hermann Péter. A Portfolio szerint nagyon fut a Porsche szekere, de veszélyben van az idilli állapot.

A Népszava interjút közöl Branislav Skripek EP-képviselővel, aki azt mondta a lapnak, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójában a kételyek ellenére is szívesen látnák a Fideszt. „Ha valakinek akkora hatalma van, mint Orbánnak, gyakran előfordul, hogy sérülnek a demokratikus jogok. Megjelennek a kormány közelében üzletemberek, akik valahogy mindig sokkal sikeresebben üzletelnek az állammal, mint mások; a kormány úgy gondolja, mindent jobban tud, mint az ellenzék, meg sem kell hallgatni őket – mi ezt itt végigéltük már Szlovákiában" – fogalmaz a politikus a beszélgetésben.

A Magyar Idők riportere az emberi erőforrások miniszterének tette fel kérdéseit. Kásler Miklós elmondta, hogy a tárca kidolgozta a magánegészségügy és az állami ellátás szétválasztásáról szóló javaslatát. Rövid időn belül a kormány asztalára kerül egy indítvány, amelynek célja, hogy a betegeknek az ország egyetlen sürgősségi osztályán se kelljen órákat várakozniuk. és a kabinet hamarosan megtárgyalhatja a Magyarságkutató Intézet létrehozásáról szóló kezdeményezést is.

A Világgazdaságban a Magyar Orvosi kamara Fogorvosi Területi Szervezetének elnöke nyilatkozik. Hermann Péter szerint az alapellátásban dolgozó fogorvosoknak havonta 700 ezer forinttal több támogatást kellene kapniuk ahhoz, hogy ne kerüljön veszélybe a betegellátás.

A Portfolio azt írja, hogy nagyon fut a Porsche szekere, sorra dőlnek a korábbi csúcsok az autóeladásokban, miközben a vállalat az iparágban kimagaslónak számító profitabilitás mellett működik. A gond csak az, hogy ezt az idilli állapotot egy globális átalakulás fenyegeti – fogalmaz a portál szerzője, aki a cég németországi központjába kapott meghívást, hogy tájékozódjon az az elektromobilitás és a digitalizáció terjedéséről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×