Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.67
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Széchenyi lánchíd 2017. augusztus 23-án. Százhetvenöt éve, 1842. augusztus 24-én helyezte el József nádor a pest-budai Lánchíd alapkövét.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Várják az ajánlatokat a főváros egyik legnagyobb felújítására

Megjelent a Lánchíd, a Váralagút és a Széchenyi István tér alatti villamos-, közúti aluljáró kivitelezésének ajánlattételi felhívása, a kivitelezés egy év múlva kezdődhet el. 

Az ajánlati felhívás alapján a közbeszerzési eljárás lezárása után a tervek szerint a tényleges kivitelezési munka 2019 őszén kezdődhet el és 24 hónappal később fejeződhet be.

A Lánchídon és a Váralagútban gyalogosan 24 hónapig, járművel 18 hónapon át nem lehet majd közlekedni.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a Lánchíd felújítása során újjáépítik a közúti pályalemezt, a megmaradó acélszerkezeteket kijavítják és korrózióvédelemmel látják el, restaurálják a korlátokat, a kőoroszlánokat, a kőcímereket, a kőfeliratok és a kőfelületeket. A gyalogosjárdák körülbelül 80 centiméterrel szélesebbek lesznek a mostaninál, ehhez igazodni fognak a mederpillérek körüli erkélyek, a hídfők és a kőoroszlánok talapzatai. Megújulnak a dilatációk, a lehorgonyzókamrák és a hajózási jelzések, átépítik, szélesítik a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárókat. A hídon új, gazdaságos és környezetbarát LED-technológiás közvilágítás épül ki, a díszvilágítás képes lesz egyedi színek megjelenítésére nemzeti vagy fővárosi ünnepek alkalmával. Felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat is, emellett gyalogos-átkelőhely létesül a pesti hídfő északi és déli járdája között.

A Lánchíd pesti hídfője alatti villamos- és közúti aluljáróban a megerősített falazatokra új födém épül, a támfalak magassága a dunai árvízszinthez igazodik, valamint megújul a Széchenyi téri és az Eötvös téri villamosmegálló is.

A Váralagút felújítása során részlegesen visszabontják a mozaikburkolatot és az új, teherbíró vasbeton falazat megépítése után új mozaikburkolat épül, új ventilátoros légcserélési rendszert építenek ki, a közvilágítás LED-technológiás lesz. Átépítik a pályaszerkezetet is, mivel módosul a "forgalmi űrszelvény": a teljes szélessége 9,5 méter lesz, amely magában foglalja a 1,5 méter széles járdát és mindkét irányban a kerékpársávot is.

A beruházáshoz kapcsolódóan megkezdődhet a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és a József Attila utca felújítása, továbbá a Vigadó térnél kialakítandó, az alsó rakpartot lefedő, közösségi térként funkcionáló terasz megvalósításához szükséges koncepcióalkotás is.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×