Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
322.16
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Vándorpatkány (Rattus norvegicus) a Fővárosi Állat- és Növénykert Varázshegy kiállításán 2013. április 25-én. Itt az érdeklődők a rágcsálók csatorna élőhely bemutatóján bepillanthatnak föld alatti világukba.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Attila

Jelentősen elszaporodtak a patkányok a fővárosban

Havonta átlagosan ezer bejelentés érkezik a fővárosban patkányokat irtó konzorciumhoz. A négy cégből álló RNBH Konzorcium július 19-étől végzi a patkánymentesítést Budapesten, de az átálláskor pár hétig hivatalosan még nem tevékenykedett, ezért elszaporodtak az állatok – mondta a csoport vezetője.

Abban az időszakban, amikor az előző szolgáltatónak már, a konzorciumnak pedig még nem volt érvényes szerződése, gyakorlatilag nem volt munkavégzés – mondta az InfoRádiónak Reisinger Mátyás. Az RNBH Konzorcium vezetője hozzátette: a bejelentések száma megszaporodott, az RNBH már 612 olyan bejelentés kapott az önkormányzattól a szerződés hatályba léptekor, amely még az ő idejük előtt keletkezett.

Az új panaszokkal együtt több ezer helyszínen kellett munkát végeznie a cég munkatársainak az utóbbi időben.

Havonta körülbelül 1000 új bejelentés érkezik Budapest-szerte

– tájékoztatott a csoport vezetője.

Mint mondta, a patkányok a folyómedrek mentén elszaporodnak az alacsony vízállás miatt. Közterületen azt a patkánymérget használhatják, mint amit a csatornarendszerben is alkalmaznak, azonban kizárólag zárt, rögzített, erre a célra kialakított dobozokba helyezhetik a csalétket. A patkány ebbe a zárt tárolóba mászik bele, így kerül a szervezetébe a méreg.

Ha valaki patkánnyal találkozik, érdemes szakembert hívnia, ugyanis ő tudja, hogy mekkora területet kell kezelni ahhoz, hogy valóban megoldódjon a probléma – hívta fel a figyelmet az RNBH vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×