Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.86
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Az innovációs és technológiai miniszter lesz a Corvinus fenntartója

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.

A fenntartói jogok átruházást Palkovics Lászlónak, valamint Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Varga Mihály pénzügyminiszternek kell intéznie.

A határozat szerint Palkovics Lászlónak, Varga Mihálynak, valamint Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek fel kell mérnie az egyetem által az állami és a magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási szerződéseket, javaslatot kell készíteniük a kötelezettségek állami kiváltására, illetve a kötelezettségekhez társuló állami garanciavállalás, támogatás további biztosítására.

A közlönyből kiderült azt is, hogy

Palkovics László kormánybiztosként felel a debreceni autóipari központ, illetve környezete gazdasági, oktatási és kulturális fenntartható fejlődéséért.

A kinevezés 2020. augusztus 31-ig szól.

A kormánybiztos koordinálja a debreceni autóipari központ és térsége közlekedési és egyéb infrastruktúrájának, valamint közszolgáltatásainak fejlesztését. Emellett feladata a központ és térsége tudásfejlesztési koncepciójának megalkotásának összefogása és javaslatot tesz az ehhez kapcsolódó szervezeti és tartalmi intézkedésekre, különös tekintettel a Debreceni Egyetem műszaki képzési profiljára, valamint a szakképzés fejlesztésére. Koordinálja emellett a debreceni önkormányzat fejlesztési koncepciójának kormányzati támogatását, a debreceni innovációs és tudományos környezet, illetve science park koncepciójának kidolgozását és megvalósítását, valamint a központ gazdasági környezetének fejlesztését elősegítő határon túli, valamint nemzetközi kapcsolatok élénkítését.

A BMW július végén jelentette be, hogy gyárat épít Debrecenben. A város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×