Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
325.65
bux:
142815.35
2026. november 6. péntek Lénárd

Jogerősen öt évet kapott Ahmed H.

A röszkei zavargások vádlottjának ügyében három év után született meg a jogerős ítélet.

A Szegedi Ítélőtábla a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek másodfokon a Cipruson élő szír férfit.

A férfi legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Döntésével a táblabíróság enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék hét éves fegyházbüntetésről szóló ítéletét.

A vád szerint 2015-ben a röszkei határzavargásoknál a férfi köveket dobált a rendőrökre, és erőszakosan arra próbálta őket rávenni, hogy engedjék át a menekülttömeget Magyarországra. A Kúriának az ügyben meghozott döntésére is hivatkozva az ügyész a tárgyaláson azt hangsúlyozta, hogy a törvényszék helyesen minősítette terrorcselekménynek a vádlott tettét. A vádlott az utolsó szó jogán megbánta a viselkedését, de a terrorcselekmény vádja szerinte nem áll meg.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×