Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322.29
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Veszprém Megyei Régészeti Kutatócsoport

Római kori város leleteit tárják fel Nagyvázsonyban

Római mauzóleum feltárását végzik Nagyvázsonyban. A régészeti ásatás vezetője az InfoRádiónak elmondta: egy észak felé mélyülő épületről van szó.

A Laczkó Dezső Múzeum – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Régészettudományi Intézetével – év elején roncsolásmentes régészeti kutatásokat végzett – mondta Péterváry Tamás régész, a múzeum munkatársa. Így azonosították az eddig is ismert lelőhely új részét – tette hozzá.

Bár a helyszín a régészeti topográfiában már a '60-as évektől szerepel, most sikerült meghatározni a római település részleteit, pontosítani a lelőhely kiterjedését. Több korszak leleteit is megtalálták, de

a legérdekesebbek az 1. és 4. század közötti, római kori tárgyak, épületek.

A geofizikai, talajradarral történő kutatás segítségével tökéletes alaprajzot állítottak össze egy település központi villaépületről, melyet fogadóként vagy lóváltóállomásként használhattak.

Megtaláltak továbbá két olyan épületet, melyeket korábban szentélyeknek vagy sírépítményeknek tartottak. Az első felásott terem észak felé mélyül, így az előbbi feltételezés nem állja meg a helyét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×