Infostart.hu
eur:
381.67
usd:
321.56
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Új szabályok jönnek a Forma–1-ben

A magyar filmgyártás már központi helyet foglal el Európában - mondta a Figyelőnek Andy Vajna. Jelentős változtatási tervei vannak a Forma-1 új tulajdonosának - írja a HVG.

A Figyelő Andy Vajnával, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztossal készített interjút, aki elmondta: nem iratnak forgatókönyveket, hanem beadott ötleteket bírálnak el, így a készülő filmek tematikájába sincs beleszólásuk. Úgy fogalmazott: olyan szintet értünk el, hogy ma a magyar filmgyártás Európában központi helyet foglal el. Hozzátette: ahogy a magyar filmek javultak, a közönség visszatért rájuk a mozikba. Andy Vajna elmondta: tavaly a külföldi forgatásoknak köszönhetően 108 milliárd forint volt a filmipar közvetlen bevétele. A TV2 tulajdonosa a lapnak arról is beszélt: három év után idén nyereséget vár a kereskedelmi televízócsatornától.

A HVG a Forma-1-es világbajnoki sorozat átalakulásáról készített összeállítást, amelyből kiderül: az alapszabályokat 2020-ig rögzítik az úgynevezett Concorde-szerződés pontjai, de az új vezetés szeretné a motorok hibrid rendszerének egy részét kivezetni, és az alkatrészeket sztenderdizálni, hogy más gyártók számára is vonzóbbá tegyék az autósport királykategóriáját. Az új tulajdonos 2021-től már 25 futamot szeretne, és tovább nyitna az amerikai piac felé, valamint költségplafont vezetne be, ami ellen több istálló is tiltakozik.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×