Infostart.hu
eur:
376.96
usd:
318.79
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Az első látogatók csúszdáznak a Baranyai élménykörút részeként épült Orfűi Aquaparkban. A Pécsi-tó partján épült létesítmény a Baranyai élménykörút névre keresztelt átfogó, a megye turisztikai vonzerejét növelő fejlesztés legnagyobb eleme.
Nyitókép: MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Aquaparkokat büntettek meg a fogyasztóvédők

Főleg a csúszdák biztonságát ellenőrizték a szakemberek. Most is több millió forint bírságot szabtak ki, de úgy látják, hogy évről évre javul a helyzet.

Kevesebb szabálytalanságot tártak fel idén az aquaparkok országos ellenőrzésekor a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei, a jogsértések száma a tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkent.

A fogyasztóvédelmi hatóság az ország minden részében ellenőrizte a strandokon, aquparkokban lévő csúszdák és más vízi élményeszközök üzemeltetési körülményeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a megyeszékhely szerinti járási hivatalok munkatársai

132 vízi élményt biztosító helyszínen összesen 580 eszközt ellenőriztek.

A vizsgálatok a berendezések megfelelőségi tanúsítványaira, a terhelhetőség feltüntetésére, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési bizonyítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére terjed ki. Az aquaparki eszközök műszaki állapotának vizsgálatát az erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik.

A csúszdákat főleg gyerekek használják, így az ő biztonságuk kiemelt szempont az ellenőrzéseken.
MTI Fotó: Földi Imre
A csúszdákat főleg gyerekek használják, így az ő biztonságuk kiemelt szempont az ellenőrzéseken. MTI Fotó: Földi Imre

A látogatók biztonsága érdekében

23 helyszínen összesen 56 eszköz használatát kellett ideiglenesen megtiltani.

18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok így újra üzemelhetnek.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, az ellenőrzés célja az volt, hogy a nyári főszezonban már biztonságos, a követelményeknek megfelelő aquaparkok fogadják a látogatókat.

Mivel az itt található eszközöket elsősorban gyermekek használják, a vizsgálatok során az ő biztonságuk az elsődleges szempont.

A hatóság szakemberei a feltárt súlyosabb mulasztások nyomán több mint 2,5 millió forint bírságot is kiszabtak.

A minisztérium ugyanakkor úgy látja, hogy az évről évre elvégzett következetes vizsgálatokkal az aquaparkok üzemeltetőinek felróható hibák száma folyamatosan csökken. A fogyasztóvédelem aktív jelenléttel szolgálja a vízi élményeszközöket használó magyar családok, gyermekek védelmét és biztonságát.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×