Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
322.16
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Szavazó a józsefvárosi időközi polgármester-választáson a BVHSZC Bókay János szakközépiskolájában 2018. július 8-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Szigorított a parlament a választási szabályokon

A kampánytámogatások visszafizetését és az átjelentkezéseket is érinti a parlamentben megszavazott módosítás.

Szigorúbb szabályok vonatkoznak a jövőben a kampánytámogatás visszafizetésére, a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét, az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek, a helyi választási iroda vezetője pedig fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást - a többi között ezt tartalmazza az egyes választásokkal kapcsolatos törvények most elfogadott módosítása, amely szeptember elsején lép hatályba.

Az egyik legfontosabb változtatás, hogy

a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért.

Az párt, amely az előző országgyűlési választásokon folyósított állami kampánytámogatással nem számolt el, nem tarthat igényt újabb kampánytámogatásra.

Átjelentkezés, levélszavazat

A választási eljárási törvény módosítása számos változást hoz azoknak, akik nem a lakcímük szerinti szavazókörben akarnak szavazni.

Eddig a szavazást megelőző második napon meg kellett megérkeznie az átjelentkezési kérelemnek. Ez úgy változik, hogy a kérelemnek legkésőbb a szavazást megelőző negyedik napon kell megérkeznie a helyi választási irodához.

A jövőben a szavazatszámláló bizottság a szavazás lebonyolításával kapcsolatos feladatait ugyanazon épületen belül egyidejűleg több, külön helyiségben is végezheti. Részletesebben határozzák meg, hogy a helyi választási iroda vezetőjének, azaz a jegyzőnek mikor és hogyan kell kiegészítenie póttagokkal a szavazatszámláló bizottságot, ha az átjelentkező vagy a mozgóurnát igénylő választók száma azt indokolja.

A szavazást megelőző harmadik napon a szavazatszámláló bizottságot legalább négy taggal kell kiegészíteni, ha a szavazóköri névjegyzéken szereplő választópolgárok száma az 1500 főt meghaladja, valamint a szavazóköri névjegyzékben szereplő minden további ezredik választópolgár után legalább további két fővel. Az indoklás szerint a törvény így biztosítja a megfelelő eszközöket az átjelentkezők szavazásának gördülékennyé tételéhez, ezért

a kialakuló hosszú sorokért a jövőben a helyi választási iroda vezetője felel.

Ha az átjelentkező szavazóknak kijelölt szavazókörben nem zárják le a szavazást legkésőbb a szavazás befejezésének időpontját követő harminc percen belül, a Nemzeti Választási Iroda elnöke erről tájékoztatja a kormányhivatalt, amely fegyelmi eljárást kezdeményez a polgármesternél a választási iroda vezetőjeként mulasztó vagy kötelezettséget szegő jegyző ellen.

Az Országgyűlés elfogadott egy úgynevezett túlterjeszkedő módosító indítványt is. A választási iroda vezetőjeként eljáró jegyző elleni fegyelmi eljárás lehetőségét beleírták az önkormányzati törvénybe is, amely eredetileg nem szerepelt a módosítandó jogszabályok között.

Időközi választáson átjelentkezésre csak abban az esetben lesz lehetőség, ha a választópolgár lakóhelye és tartózkodási helye ugyanazon választókerületben van.

Pontosították a válaszborítékok érvényességének szabályait, így a választópolgár bármilyen borítékban elküldheti a levélszavazatot.

Lehetővé válik, hogy a választó a borítékot postán adja fel, személyesen elvigye vagy meghatalmazás nélkül bárkivel elküldhesse a választási szerveknek. Nem eredményezi a szavazási irat érvénytelenségét a többi között az, ha a válaszboríték kis mértékben sérült, de sem betenni, sem kivenni nem lehet belőle iratot.

Plakátok

Továbbra is engedély és bejelentés nélkül készíthetnek a jelöltek plakátot a kampányidőszakban, de azon minden esetben fel kell tüntetni a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét. Plakát elhelyezéséhez előzetes, írásbeli hozzájárulás kell a magántulajdonban álló dolog tulajdonosától vagy bérlőjétől, vagy az állami, önkormányzati tulajdonban lévő dolgon a vagyonkezelői jog gyakorlójától.

Lehetővé válik, hogy a választópolgárok adatait nem, életkor vagy lakcím szerinti csoportosításban kérje ki a jelölt, illetve a jelölő szervezet.

A levélszavazás korábbi megkezdésének elősegítésével indokolták, hogy a jelölt és a lista bejelentését korábbi időpontra, a szavazást megelőző harminchetedik és harminchatodik napra változtatták. A hatályos szabályozás szerint egyéni választókerületi jelöltet legkésőbb a szavazást megelőző harmincnegyedik napon, míg az országos listát legkésőbb a szavazást megelőző harmincharmadik napon kell bejelenteni. A törvény - a szavazókörök és választókerületek nyilvántartásának adattartalmára vonatkozó melléklet kivételével - szeptember 1-jén lép hatályba.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×