Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Trócsányi László igazságügyi miniszterjelölt a kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országházban 2018. május 14-én.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Jövőre felállhat az első közigazgatási bíróság

Prioritásnak tartja a közigazgatási bíróság kérdését Trócsányi László igazsági miniszter, aki a boon.hu hírportálon megjelent interjúban hangsúlyozta: a cél a közigazgatási bíráskodás színvonalának emelése.

Trócsányi László kifejtette, a speciális bíráskodási forma teljesen más, mint a hagyományos bíróságok munkája, mivel más a bírói szerepkör, mások a felek.

Elmondta, olyan bírókra van szükség, akik elmélyült szakmai tudással rendelkeznek bizonyos közigazgatási jogon belüli ágazatokban, ennek megfelelően olyan

specializált rendszert szeretnének kialakítani

nyolc regionális közigazgatási bíróság és egy közigazgatási felső bíróság révén, ahol erős közigazgatási szaktudás jellemzi a bírákat.

Rámutatott arra, nem véletlen, hogy Nyugat-Európában és a környező országokban is elkülönült közigazgatási bíráskodási rendszer van.

Jövőre felállhat az első

Trócsányi László úgy fogalmazott: "optimista vagyok, és úgy gondolom, hogy jövőre, hetven évvel az 1949-ben megszüntetett Magyar Közigazgatási Bíróság után felállításra kerülhet a közigazgatási felső bíróság".

Az alaptörvény-módosítással kapcsolatban az igazságügyi miniszter kiemelte, az alaptörvénynek kettős értéke van. Egyrészről nagyon fontos a stabilitása, ugyanakkor válaszolnia kell olyan kérdésekre, amelyek újszerűek, globálisak, amelyeket meg kell tudni oldani.

A parlamenthez benyújtott, a gyülekezési jogról szóló törvényről szólva hangsúlyozta, a gyülekezési jog nagyon fontos szabadságjog. A rendszerváltozás előtt az 1989. évi III. törvény rendezte a gyülekezési jogot sebtében, most harminc év tapasztalata áll rendelkezésre. Azt látják, hogy hiányos, hézagos, sok cikkelyét hatályon kívül helyezték vagy az Alkotmánybíróság semmisítette meg, és nem ad választ azokra a kérdésekre, amelyek ma felmerülnek.

"A bajor és a szász-anhalti gyülekezési törvényeket vettük alapul, ezek tiltják a nemzetiszocialista, illetve utóbbi a kommunista emléknapokon is a gyülekezéseket az áldozatok védelme érdekében. A bajor törvény alapulvételével egy korszerű és a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatát is tükröző gyülekezési törvényt fogadtunk el" - mondta Trócsányi László.

A miniszter cáfolta, hogy a parlament előtt lévő, a magánélet védelméről szóló törvény a politikusokról szólna. Mint mondta, Magyarországon az alaptörvényben megerősítették a magánélet és az otthon védelmét, látni kell, hogy a közéleti szereplőnek is van magánélete, a közéleti szereplő hozzátartozója nem közéleti szereplő, kivéve, ha magát azzá teszi.

Ez is egy olyan törvény, amit a szakma jó része üdvözölni fog, hiszen korszerű törvényről van szó, és megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek ma elvárhatók; a technológiai fejlődés olyan magas szintjén, amikor bárki életét meg lehet zavarni, igenis kell valamiféle védelmet adni - közölte Trócsányi László.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Kevesebb, mint két évvel ezelőtt váratlanul összeomlott a politikai vezetés a világ egyik legnépesebb országában, Bangladesben. Az egyre inkább autoriter rendszerbe forduló Sejk Hasina miniszterelnök vezette korszak végül 2024 augusztusában a politikus helikopteres menekülésével zárult le. Az ezt követő átmeneti helyzetnek vetettek véget a 2026 februárjában megtartott választások, ezek újra stabilizálhatják a 173 milliós lakosságú országot. Ugyanakkor a feszült geopolitikai helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy Dakka milyen irányba megy tovább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×