Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A szolnoki halálos tömegbalesetnek 22 sérültje van - fotók

Ketten meghaltak, többen megsérültek szerdán Szolnokon, ahol egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője szerda este elmondta, a balesetben a mentőautó vezetője és a szállított beteg vesztette életét, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. Állapotukat jelenleg a helyszínen stabilizálják és mentőhelikopter fogja kórházba szállítani őket.

A buszon huszan szenvedtek - az első vizsgálat szerint - könnyű sérülést, azonban mindenkit kórházba visznek további kivizsgálásra - mondta Győrfi Pál.

Azt egyelőre nem tudta a szóvivő megmondani, hogy az esetkocsi használt-e megkülönböztető jelzést.

Győrfi Pál elmondta, a helyszínre tart Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója is.

A rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett utat, a forgalmat a 4-es főút irányába terelik.

Szolnok, 2018. június 27.
Ütközésben összetört mentőautó Szolnokon a Debreceni úton 2018. június 27-én. A balesetben a mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött. A mentőautó vezetője és a szállított beteg életét vesztette, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. A buszon huszan szenvedtek - az első vizsgálat szerint - könnyű sérülést.
MTI Fotó: Mészáros János
Ütközésben összetört mentőautó Szolnokon a Debreceni úton 2018. június 27-én. A balesetben a mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött. A mentőautó vezetője és a szállított beteg életét vesztette, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. MTI Fotó: Mészáros János
Szolnok, 2018. június 27.
Mentőhelikopterek Szolnokon 2018. június 27-én a Debreceni úton, ahol egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött össze. A mentőautó vezetője és a szállított beteg életét vesztette, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. A buszon huszan szenvedtek - az első vizsgálat szerint - könnyű sérülést.
MTI Fotó: Mészáros János
Mentőhelikopterek Szolnokon 2018. június 27-én a Debreceni úton, ahol egy mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött össze. MTI Fotó: Mészáros János
Szolnok, 2018. június 27.
Ütközésben összetört mentőautó Szolnokon a Debreceni úton 2018. június 27-én. A balesetben a mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött. A mentőautó vezetője és a szállított beteg életét vesztette, az esetkocsiban tartózkodó mentőápoló és mentőtiszt pedig súlyosan megsérült. A buszon huszan szenvedtek - az első vizsgálat szerint - könnyű sérülést.
MTI Fotó: Mészáros János
Ütközésben összetört mentőautó Szolnokon a Debreceni úton 2018. június 27-én. A balesetben a mentőautó és egy utasokat szállító autóbusz ütközött. A buszon huszan szenvedtek - az első vizsgálat szerint - könnyű sérülést. MTI Fotó: Mészáros János

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×