Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
326.03
bux:
146001.57
2026. november 3. kedd Győző
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épülete, valamint a Lánchíd a főváros V. kerületében.  MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Jászai Csaba

Garanciákat vár a Magyar Tudományos Akadémia

Kedden folytatják a tárgyalásokat az intézmény költségvetéséről, 28 milliárd forint a tét.

Lovász László, az MTA elnöke csütörtök este az M1-en arról beszélt, hogy szerinte közel járnak a megegyezéshez Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.

Az MTA pénteken közleményt adott ki, amelyben megerősíti, célja, hogy a kutatóhálózat működését közvetlenül biztosító összeg, benne a kutatói bérekkel az MTA kezelésében maradjon (ez évi 17,1 milliárd forint a szóban forgó 28 milliárdból). Az Akadémia garanciákat kér arra, hogy a minisztériumhoz kerülő pályázati források szakmai felügyelete továbbra is az intézménynél maradjon.

Az MTA ezt alapvető fontosságúnak tartja a kutatói szabadság megőrzéséhez.

A tárgyalások eredményéről Lovász László még kedden délután tájékoztatja az Akadémia elnökségét.

Az MTA közleménye kitér arra, a kormány kommunikációjában szerintük fontos elemre, hogy a források egy kézbe kerülése növeli a hatékonyságot. Mint írják, itt 28 milliárd forintról van szó a minisztérium teljes 1300 milliárdos költségvetéséből. Az alapkutatás igazi hatékonyságát nem az állami befolyás növeli, hanem a nemzetközi kiválósági mércéhez való igazodás jelenti, ami jelenleg is jellemző az MTA-ra - áll az Akadémia közleményében.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×